2010. július 6., kedd

Csipkeablak


Van még pár turkálós férfiingem... azon rettegek, ha elfogynak, nehogy a férjemé után nyúljak:-)


Itt a nyár, bíbelődöm a meggyel, így aztán erre a piros kockás ingre esett a választás. 
( Ha maradna belőle valamennyi, akkor a lekvárosüvegek fedelén is szépen mutatna, nem?! )
Szintén nagyon jó kis anyag, XXL-es méretű, így aztán a múltkori pántos, fűzős blúz, ebből is lazán kiszabható. Az elejét fehér csipkével szellősítettem. 
Jó kis móka, próbáljátok ki!
A készítés menete sem bonyolult, csupán kétoldalas ragasztóra ( amit az applikációhoz használunk )
van szükség. Ahová a lyukakat szeretnétek vágni, annak a résznek a fonákjára vasaljátok fel, és a papírra mindjárt rajzolhatjátok is a kivágandó formát. Mikor kivágtátok, lehúzhatjátok a védőpapírt, és egy széles csipkét ragaszthattok alá. Jelen esetben a kockás anyagnál négyzet alakú lyukakat vágtam, de mással is lehet kisérletezni. Ezután már csak egy ütős színű cérna befűzése következik a varrógépbe, és sűrű ( 0.3 ), kicsit szélesebb ( 3 mm ) cikk-cakk öltéssel körbevarrjátok a lyukakat.




Ezen a képen mutatom a fonákját.




Ha elég nagy lendülettel fogtok bele,
 akkor egy kistáska is kikerekedhet ugyanezen technikával:-)

6 megjegyzés:

Kékmadár írta...

Szuper!

Ledorka írta...

Álomszép ez a táska! A pirosat eleve imádom. :) A csipkeablak szuper ötlet olt, ismét. :)

patonaifabian írta...

Szuper ötlet és gyönyörű lett a kicsi természetesen tulipános táska!

Monika írta...

Colette!!Csak ámulok,hogy micsoda gyönyörű ötlettel jöttél megint!!!!!
A szöveg is tetszett!!!:)))))

LARION írta...

De szép a standod....... És Te Colette..... miért nem látlak a fotón, de kár...?

Amanda írta...

Szuper lett a szellősítés! Nekem is van néhány turis férfiingem, igaz más célból vettem, de ki kell próbálnom.

Rendszeres olvasók

Számláló