2010. augusztus 4., szerda

Amikor a "konkurencia"együtt alkot

Ahogy Anikónál is olvashattad,
ez egy olyan hely, ahol a konkurencia szóba áll egymással.
Ez nem volt számunkra akkora csoda, 
mert előtte is jó viszony volt Judit és köztem, 
akivel ismeretségünk még a ruhás évekből való.
Azon viszont magam is meglepődtem, mikor egy régi győri textilgyáras 
mintagyűjteménynek a szétvágásába fogtunk,
 és egyre nagyobb elánnal vetettük bele magunkat a tervezésbe és a megvalósításba.
 Azt hiszem az ott eltöltött idő alatt, ez volt számomra a legnagyobb meglepetés.
Végtelen jó érzés töltött el, míg a tunikát és a kislányruhát bütyköltük... 
s bevallom az is eszembe jutott, hogy terápiás célból,
 egymáshoz fűződő viszonyaink rendezésére 
még jópár "kollegával" megtenném szívemből ugyanezt... 
Az ajtóm nyitva áll, lépj be bátran!

Mi készült a mintagyűjteményből? 
Zsebkendő nagyságú darabokat vágtunk ki belőle, 
és ezekből készült egy tunika és egy kislánykötény. 
Az alapelgondolás az volt, hogy a ruhák a négyzetből,
 mint alapegységből álljanak össze, minden egyéb szabás nélkül. 
Azt szerettük volna, hogy az egyszerűség és a praktikum találkozzanak.
A tunikára némi fonal is került,
 a kislánykötény zsebét  fonalas szabadgépi tűzött bárányka
 és Judit horgolt virága diszíti.
A táj kiváló hátteret adott a fotózkodáshoz,
 Máriának és Atusnak köszönet a fotókért:-)





A tunika olyan jól sikerült, hogy le sem akartam venni:-)
Csengét majd megkérdezzük, hogy milyen a kötényke hordás közben:-)


6 megjegyzés:

LARION írta...

Milyen helyesek vagytok !!!!!!!!!!!!!!
Colette...jól áll Neked az a nagy zöld tenger amelybe belegázoltál !!!!!!

Colette írta...

Igen, igen, jól áll a zöld:-)))

nanucco írta...

Nagyon teszik a tunika. Kényelmesnek tűnik. Szeretem a kényelmes ruhákat:)

Sasa írta...

Nagyon jók! Nekem a lányka ruha egy picit jobban tetszik, de talán csak a zöld miatt. A tied pedig azért mert szeretem az ilyen fazonokat, elképzelem zöldben :-)
Várom a folytatást.....

CELIA írta...

I like both are beautiful but the child cloth is more
kisses from spain

Colette írta...

nanucco: szintúgy.-)

Sasa: hozott anyagból dolgoztunk... tudod, ami éppen jött:-)

Celia, thank you!

Rendszeres olvasók

Számláló