2010. augusztus 24., kedd

Kiírom magamból...


... azt hiszem ez jó megoldás.
Igazából nincs semmi probléma, 
talán éppen  túl jó sorom van, nem ehhez szoktam:-)
Megtisztelő munkán dolgozom, 
egy egyházi énekkarnak készítünk fellépőruhákat, palástokat.
 Utolsó simítások folynak 32 női és 12 férfi öltözeten, 
de a végére mindig beparázok.
Mindenfélével nyugtatom magam, hogy már csak pár nap... ( de nem így van),
élni is kell valamiből...,
 örülj, hogy ilyen munkád lehet..., 
utána majd azt csinálsz, amit akarsz...stb.
A bennem lévő szorítás ennek ellenére nem múlik.
Sorozatgyártás folyik, nem kettő, három, négy... negyvennégy!!!
Még segítséggel is nagy falat.
Más varrnivalóra alig bírok ránézni 
( itt kérek azoktól elnézést, akiknek  rendeléssel tartozom).
Mindennek kibillent lelkiállapotnak a rendbetételére születtek délutánonként fonalas dolgaim.
Tudnék még többet is írni, de talán ennyi bevezető elég lesz hozzájuk.
Hálás leszek néhány őszinte szóért:-)))


16 megjegyzés:

Compot írta...

Hogy is szokták ezt mondani? - önigazolás? Ha a másiknak is hasonló gyönyörűséges nehézségei vannak, és mondja, hogy igen, igen, nekem is így van. Pedig csak ezt tudom mondani, mivel én is így vagyok most, hatalmas nagy munka, benne vagyok a közepében, (ez nem varrás) és a vége előtt mindig jönnek a kétségek, pedig tudom valahol legbelül, hogy jó lesz. Csak hát a para...
Csak így tovább nekünk, ezt tudom mondani, és minden rendben lesz. Én kendőt kötök kompenzálásként, ha készen lesz, mutatom.

A ruhák csodaszépek!!

LARION írta...

Colette....tudom miről írsz és ne legyen bűntudatod az őszinte gondolataid miatt.....
Sőt légy rá büszke, hogy Te is felvállalsz olyasmit, melyet alig mernek őszintén megélni és ki is nyílvánítani általában az emberek.....
Pedig senki nem tökéletes lény , senki !!!!!!
Több Benned a kreatívitás, a szabad szárnyalláshoz adódó energia és ezért feszülsz ilyenkor belül....., és nagyon jó, hogy azért csak elkanyarodsz, és találsz kivezető utat a helyes kis horgolt akármiken keresztül, hogy segítsen rajtad.....
Nagyon hasonlóan működünk........ legalábbis az elkószálásokkal.....miközben jól jön a megrendelősdi és olyan hihetetlen, de pont ezekben az alkalmakban jönnek elő a legjobb és egész másféle ötletek, melyeket kár lenne lefolytani....
És Te is tudod, és más is aki ismer, hogy amit bevállaltál pont olyan minőségű és tökéletes alkotás lesz, mint amit eddig is nyújtottál bárki felé és amiért Téged választottak erre a nagyon megtisztelő feladatra........
Csak gratulálni tudok !!!!!!!!!!!

Szihaj írta...

Megértelek, nekem totál nem mennek a hobbimban a kötelező dolgok. Amint határidős lesz egy varrni/kötni/hímeznivaló, ránézni is utálok... nem beszélve a sorozatgyártásról... Csak azt tudom mondani, hogy kitartás, most már csak elkészülnek azok a ruhák!!! És készíts mellette terápiaként annyi lélekemelő, szemedet/szívedet gyönyörködtető szépséget, amennyi csak belefér az idődbe :))

Mici írta...

Mondom, tökre mintha én írnám. Szóval együttérzek veled. Igaz nekem most olyan borzasztó sorozatgyártásos problémám nincs, de nekem most egy egyszerű megrendelés is megfogja a kezemet, és leblokkolok. Bármi mást szívesebben csinálnék, és emiatt a kötelező körök fájnak. Amikor jönnek egy elkészült darabért, vagy levelet kapok és tudatják velem, hogy mennyire nagyon tetszett, akkor kicsit fellélegzem, de azért csak ott van a rossz érzés.
De a nyulakba belehaltam és azt hiszem ez az egész nyaramat lerendezte. Attól kezdve nem fotózom a dolgaimat, csak ha Pálom itthon van, és rám szól. Az előbb bontottam ki egy csomagot, mert abban is olyasmi lapult, amit nem fotóztam, és le lettem cseszve, hogy pedig azt igenis kell. És én is azt érzem, hogy ez valami depresszió, vagy lázadás. És ha belegondolok, hogy mennyi dokumentálnivaló ezmegaz volt. Atyagatya.
Colette! Nem tudom, hogy mivel biztassalak, hiszen ha ilyen színesen vagy depressziós, akkor azt mondom, legyél az, mert bennünk ez derűt kelt. Nem a depressziód, a színeid. :) De a sorozatgyártás meg a finisben van, kitartás! Néha kell ilyen kis erőpróba.

ZsuzS írta...

Gyönyörűűűű!

Monaline írta...

Sok-sok kitartást!Gondolj arra,hogy a végén 44 hálás és elégedett szempár dicséri majd a munkád.Kell olykor a monotónia is,hogy egy újabb lendületet adjon a szabad alkotásnak.:)

Amanda írta...

Örülök, hogy néha a munkáid mögött megbújó embert is látni engeded. Ne aggódj, minden rendben lesz!
A ruhák csodásak, egyediek, olyan Colettesek.

Mano írta...

Én is ilyen vagyok, most már értem az előző bejegyzésedet is. Pedig Téged személyesen nem ismerlek.

Állandó dilemma, bevállaljam vagy ne, ha egyszerre sok egyformát, vagy csak hasonlót kell. Pedig látom magam előtt a végeredményt, ami szemet-lelket gyönyörködtető, csak közben engem gúzsba köt.

Mellettem a füzet, ezernyi gondolat, villanás, ihlet, amit lejegyzek, és alig várom, hogy végre csak egyet megcsinálhassak! És annál lassabban haladok a muszájjal.

Épp ezért lettem a magam főnöke, már nem bírom elviselni, ha tőlem idegen dolgokkal kell foglalkoznom.

Kitartás, megéri!

Belinda írta...

Gyönyörű ez a két ruha, tudom, hogy a kibic ne fűzzön megjegyzéseket, de megérte.

bruercsi írta...

Ez, kérem, szép, komoly, időtálló, nagy munka. Tessék rá büszke lenni, mert komoly nyomot hagysz magad után...ha már nem leszel ez a ruha akkor is ott lesz, lehet. Sok száz és ezer ember fog gyönyörködni kezed munkájában!!!!

Agyból A Buddha írta...

Csak arra vigyázz, nehogy az öltözetre írj, amikor kiírod magadból. :-) Mert akkor újra kell varrni. Szerintem ilyen verset nem rendeltek rá. Vagy?
"Öltözetek extrával"

agibo írta...

Nagyon szépek a ruhák. Most ugyan még görcsölsz, de ha meglátod az örömüket, lehet, táncolni lesz kedved. Amikor ilyen helyzetbe kerülök, folyamatosan azt mondogatom magamban, hogy milyen nagyon fognak örülni azok, akiknek varrok. De pl. egyszer egy igen hosszú munka közben kiraktam doppingszernek egy képeslapot (ahova nagyon vágyódtam) azzal, hogy az azért járó fizetségből majd elutazunk oda...
Időben nem férne bele egy kis mástvarrás? Nekem az is könnyíteni szokott az ilyen hangulatomon.

Hunszil írta...

Egy kis biztatás.......... közel a cél, ne add fel, mindjárt oda érsz és jön a pihenés:))) De az biztos nagy örömmel fog eltölteni mikor felpróbálják ezeket a csodákat és ebben énekelnek valami szépet...Kitartás.........

Ejjkukk írta...

Igen, ez az amikor tudja az ember, hogy örülnie kellene, de mégsem megy. Ez egy borzasztó bénító érzés. A sorozatgyártás vállalásának ez a legynagyobb baja: elvállalja az ember a lehetőség és a benne lévő pénz miatt, ugyanakkor egy nagyjából monoton, ismétlődő és oltári felelősséget igénylő terhet vesz magára. És a megfelelni vágyás a darabszámmal sokszorozódik.
Egy ideig én is vállaltam ilyesmiket, de annyira megszenvedtem velül lelki téren, hogy mostanában már az elején nemet mondok.
Hajrá!!!

böpörö írta...

... és tényleg, milyen az, amikor Colette csak csupa gyönyörűségből varr? Én alig látok különbséget, ha azt mondom, hogy a munkákon nem látszik a rosszkedv, jobb kedved lesz tőle?:))

Colette írta...

Köszönöm, rántottatok rajtam egyet, hogy ne csússzak a gödörbe:-)

Rendszeres olvasók

Számláló