2010. február 5., péntek

Soha ne mondd, hogy soha:-)



Éppen csak elkezdődött az év, ezerrel belevetettem magam a fonalőrületbe. Csendben tettem egy fogadalmat, hogy márpedig most kötni fogok, ruhákat pedig már nem szeretnék varrni. Épp csak elhagyta a fejemet a gondolat, csörrent a telefon, ruhakollekció rendelés leadva egy régi üzleti partnertől. Egy hónapom volt rá, hogy a tizenkettő alkalmi ruhát elkészítsem. Tanulság: soha ne mondd, hogy soha...
 Nem szoktak a feladatok elrémiszteni, de amíg összeállt a fejembe, milyenek is lesznek, nem volt se éjjelem, se nappalom. Így utólag, feleslegesen stresszeltem magam:-)))
Ha a ráhangolódás nehézkes is volt, azért ha több százat megvarrtál már életedben, a gyakorlatból ugyan kijöhetsz, de elfelejteni nem fogod hová is kell nyúlnod.
Ma vasaltam őket készre, egész nap ment a gőzölős vasaló -legalább nem fáztam:-)))
Ez most úgy kikívánkozott belőlem, mert jó érzéssel tölt el, magam mögött tudni ezt a néhány hetet.
Pihenésképpen megyek kötni:-)))

Nektek is szép hétvégét kívánok!!!


Posted by Picasa

19 megjegyzés:

Kaoka írta...

Mekkora munka!!! Csodálatosak mind egytől egyig. Gyönyörűen dolgozol.
Milyen apropóból készültek?Szinházi előadáshoz, vagy filmforgatáshoz tudom elképzelni őket. :)

somesinglestuff írta...

naoncépek, naoncépek! *tapsikol*

HEra írta...

Micsoda varázslatos csodák!!!! :)

Csilla böködéje írta...

Kaokának is reagálnék, ezek csodás alkalmi népies beütésekkel ékes ruhák. Jól gondolom? Megkeresnélek emailben...ha lehet...ha soha nem mondod, hogy soha...:-)

Csilla böködéje írta...

Kimaradt: Van hasonló stílusú ruhám kettő. tavasszal, nyáron, ősszel tudom hordani őket. Alkalomra, templomba, színházba szoktam felvenni őket. Mindig megnéznek:-D

boGár krea írta...

Nekem is nagyon tetszenek - mint általában minden alkotásod. Gyönyörűek!
(Egyúttal megragadom az alkalmat, hogy elmondjam: van egy blogom, ahol folyamatosan ajánlom kedves olvasóim figyelmébe munkáidat, és ehhez kölcsön is veszem a fotóidat. Persze mindig hivatkozással...Ha mégis kifogásod van ellene, kérlek írj, és törlöm.)

Monika írta...

Jaj,Colette! Gyönyörű,egytől egyig!!!!!Nekem is van egy hasonló ruhám, esküvőre,színházba,alkalomra hordom.
Milyen címkét varrsz bele? Hátha a te ruhádat hordom.:) Milyen jó lenne!
A táska is nagy büszkeségem.:)

Edina írta...

Valami gyönyörűségesek ezek a rucik!!! :)

zazálea írta...

Hát, azért tudod... hihetetlen energiád van! És jól láttam, hogy mindegyikhez külön táskát is varrtál?
Szépek, mint mindig, énnekem...

Egyébként mennék én a Napra, csak Te egy kicsit messze vagy, én meg egy kicsit még ... béna. :o(
De majd!

Ili írta...

Gyönyörű mind!! Bármelyiket elfogadnám!!!!
Gratulálok, gyönyörű precíz munka, mint minden, amit kiadsz a kezed alól.

Györgyi írta...

Kedves Colette!
Nagy örömmel olvastam ezt a bejegyzésedet! Több Szín-foltos ruha tulajdonosaként fájt a szívem amikor olyasmit olvastam, hogy a ruha varrást befejezted. A Te ruháid számunkra a valódi ünnepi öltözetek. Legkisebb lányom (aki mindig csak nadrágot hord),szoknyás ünnepi alkalmakra egyedül a Te ruhádat volt hajlandó viselni.
Nekünk nem okozott gondot "kihasználni" őket, számtalan alkalomra hordhatók, templom, születésnap, színház, esküvő...és sorolhatnám.
Gratulálok, és bízom benne, hogy még sok hasonló szépség kerülki a kezeid közül!

Ilona írta...

Nem tudom, hogy az előttem írt megjegyzéseknél lehet-e még nagyobb dicséretet írni. Nagyon szépek a ruhák. S amitől én folyamatosan elámulok, az az elvégzett munkáid mennyisége is. Mifelénk 24 órából áll csak egy nap. Feléd úgy néz ki, hogy minimun a duplája.:-))) Nem tudom, hogy csinálod.
(Nagyon szeretem a táskád.:-))

SDAnita írta...

A többiek mindent elmondtak, ami eszembe jutott a ruhák kapcsán. Hmm, mégis valami....a tükör IS csodaszép :-))))

foltoska írta...

Gyönyörűségek, mint minden munkád!

Névtelen írta...

Gyönyörűek!!!:)

Karina írta...

Kedves Colette, nézz be hozzám kérlek! A ruhákhoz gratulálok!

Colette írta...

Kaoka: köszönöm:-)))Továbbértékesíti őket, magyarul eladja azoknak, akik ilyenre vágynak:-)

somesinglestuff: köszönöm:-)))

csarab: egyre távolabb érzem őket magamtól, már szinte úgy nézek rájuk, mintha nem is tőlem származnának:-(

Csilla böködéje: nem is merném mondani, hogy nem lehet:-)))

brigi: köszönöm:-))) körülnézetm nálad, kedves tőled az ajánlás, miért is zavarna? Szépen összefogtad a témát!

Mammka: szerintem ezt már egyszer megbeszéltük, ezekben a rzhákban a Szín-folt címke van-volt, aztán, hogy mi lesz???

Edina: kedves tőled!

Zazálea: energia-élet-létezés-mozgás-változás-hit-erő-alkotás-teremtés-építés, ami ezek ellentétpárja, az az ajtón kívül reked, mert NEM ENGEDEM BE!!!!!!
Itt a helyed..."bénáknak" is nyitva az ajtó:-)))

Ili: köszönöm szépen:-)))

Györgyi: köszönöm, hogy írtál... jó volt olvasni, hogy van aki hordja is őket:-))) Fogalmazzunk úgy, hogy egyelőre nem folytatom a ruhavarrást... tudod, soha ne mondd, hogy soha:-)))

Ilona: sajna nálam is csak 24 órából áll a nap:-( Elég szélsőségesen dolgozom. Ha inspiráló a környezet és a körülmények, akkor sokszorosát bárkinél, ha nincs ihlet, akkor teljesen leeresztek:-)))
Táskát használd egészséggel!

SDanita: nekem is tetszik:-)))

foltoska: köszönöm:-))) Blokk megérkezett, hamarosan összeáll a takaró:-)))

Ancsa, Karina: köszönöm!

FKriszti írta...

Én már nem is keresem a szavakat.......:):):):):)

Csizmár Alícia írta...

Csodaszépek!

Rendszeres olvasók

Számláló