2008. október 23., csütörtök

KIPÉCÉZTEK!

Mint egy kamikaze robbant be ez a játék, s futja a köreit. Áldozata lettem, legalábbis én így élem meg.Többen is gondoltak rám:Elizaniko ,Csigi ,Bea , és legelőször is katafolt ,ezt köszönöm. Hét dolog magamról, ez még csak rendben, de hogy hét embernek továbbadni?????

1. Hiszem a teremtett világot, s hogy mindezt egy magasabbrendű inteligencia kormányozza és tartja fenn.
2. A hetes számnak nagy jelentőséget tulajdonítok, így hajtottam fejet ennek a játéknak.
3. Van a varráson kívül egy másik szenvedélyem, a futás. A kilométerek nyargalása közben rendezem gondolataimat.
4. Ide születtem a Kárpát-medencébe, a magyar hagyományokat ápolom -lehetőségeim szerint-, a magyar termékeket részesítem előnyben ahol csak tudom.
5. Farral születtem, anyukám úgy szokta mesélni, hogy talpra estem. Azóta már tudom, hogy ez az én életemben más szimbólumokat hordoz. Több energiám megy el sokszor arra, hogy szembemegyek a dolgokkal, ahelyett, hogy beállnék a sorba.
6. A türelmetlenség egy kínzó tulajdonságom, mikor sikerül legyőznöm magamban, végtelen nyugalom és béke tölt el.
7." Csak megyünk ÉG és FÖLD között, az emlékezet útvesztőiben, s arra várunk, hogy felismerjük, mi végre vagyunk a világban." / Makovecz Imre / Ő szebben megfogalmazta helyettem, hogy mi végre élek.


Akiket kipécézek: Miss Scotty- A varázsolló A varázsolló
Szentpyr- Tűblog Szentpyr
Hokata studiója Hokata studio
Csicsóné- xszemek az életemben csicsóné
Bazsanna UKati
Csorba-folt cserika78
Gina-foltjai F.Gina

Szabályok:1. Linkeld be azt az embert a blogodba, aki kipécézett.2. Ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.3. Pécézz ki 7 embert, nevezd meg és linkeld be őket a blogodba.4. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukon, hogy ki lettek pécézve.

8 megjegyzés:

csicsóné írta...

Megtisztelő,hogy rám gondoltál!

mammka írta...

Olyan érdekes és jó volt Rólad olvasni,a gondolataidat!
A szakdolgozatom címe a Magyar Hagyomány Műhelyében ez volt: Az Eget a Földdel összekötő szarvas.
Érdekes az utolsó mondatoddal az összecsengés számomra.

Barbi írta...

Először járok nálad! Nagyon szépek a munkáid! Jövök máskor is! Csigin keresztül találtam rád. Nagyon szép gondolatokat jegyeztél le, egy öntudatos, kedves ember benyomását keltetted bennem, biztosan az is vagy!

Barbi írta...

Ja, és egy kis érdekesség számomra: egy napon kezdtünk el blogozni! :-)

Zsuzsi írta...

Talpra estem, ez nagyon jó :)

Miss Scotty írta...

Köszönöm, hogy rám gondoltál (elsőnek). Érdekes volt olvasni, amiket leírtál. Sok hasonlóságot véltem felfedezni kettőnk között :)

Amaranta írta...

Nekem az jött le a soraidból, hogy kirobbanóan energikus vagy, és kívánom, hogy maradj ilyen. Inspirálsz vele nagyon.

UKati írta...

Köszönöm, hogy engem választottál, ígérem hamarosan meg is írom, csak kicsit rámomlott a világ az elmúlt hónapban... Merrefelé szoktál futni? Gyerekek előtt én is nagyon szerettem, főleg erdőben, tájfutó voltam. Sajnos Győrben incs aktív klub, így mikor ideköltöztem Pestről, elmaradt...

Rendszeres olvasók

Számláló