2008. szeptember 21., vasárnap

Zajlik az élet

Pénteken reggel nem indult el a számítógépünk. Először nagyon mérges voltam, de aztán azzal vígasztaltam magam, hogy hétvégén vendégeink lesznek, és bevásárlás, takarítás és készülődés mellett úgy sem lenne időm foglalkozni vele. Sütöttem, főztem, szombaton érkeztek kedves barátnőmék, akik két év Skóciai kintlét után tértek most haza. Nagyon szép ajándékokat kaptunk, az idevágókat megmutatom: foltos anyagok és egy nagyon szép könyv, telis-tele lakberendezési ötletekkel, sokat fogom forgatni. Aztán az anyagok között volt még 4 db 13x13-as, és 8db 7.5x7.5-ös gyönyörű zöld aprómintás foltnakvaló. Ezt ma addig rakosgattam, míg egy kis egyszínű betoldással a következő képen látható összeállítást nem kaptam.




No, jött a fejtörés, mi legyen ebből??? Varrtam köré még két keretet, aztán előkaptam kedvenc japán újságomat, és úgy döntöttem kipróbálom az 50x50 cm-es négyzetből formálható táskák egyikét. Nem tudom ti már varrtatok-e ilyet, vagy ehhez hasonlót, de nagyon izgalmas dolog látni, ahogy a szabályos sík lapból hogyan alakul ki egy táska. Ebben az újságban még van hét-nyolc variáció, és teljesen különböző táskák alakulnak ugyanazon méretű négyzetből. Ha van rá érdeklődés, akkor majd megpróbálom lefotózni ezeket az oldalakat.




Megtűztem az előlapot tulipános motívumokkal.



A táska fülét a paszpólozás előtt el kell helyezni.



Egy szegőpánt takarja el a felvarrást.



Jön a formázás.




Kézi és gépi varrásokkal van kialakítva a végleges forma.



Egy-két gomb és máris kész.

Ma csodával határos módon elindult a számítógép, így le is tudtam írni mindezt. Ha a következő napokban ismét eltűnnék, annak pusztán az lesz az oka, hogy szerelőhöz vittük a gépünket.


11 megjegyzés:

Cic írta...

Ez valami eszement jó lett! :-)
Olyan jó kis szív- és lélekmelegítő a munkáidat nézegetni. :-)

Monika írta...

Hihetetlen szuper lett!!! Olyan ügyes vagy!!!!

Princi írta...

Hű, ez nagyon ötletes! Engem érdekelne a többi variáció is! Végre egy táska, ami nem sok kis darabkából áll (a foltos részt leszámítva), nagyon tetszik! Nagyon szép a tűzés és ügyesen kirakóztál az anyagokkal. A képes leírásért külön köszönet!

Judit írta...

Nagyon nagy ötlet!! én is kérnék részleteket!!!

UKati írta...

Hogy tudtok ilyen szépen tűzni??? Én is úgy szeretnék megtanulni, már talpat vettem is , de élesben nem merem kipróbálni, gyakorolni meg sajnálom a gyerekek alvásidejét...
Nem adsz véletlenül órákat?

KicsiKató írta...

Én is érdeklődök-érdeklődök, nagyon szeretném kipróbálni ezeket a variációkat. Imááááááádom a táskákat, de csatlakoznék Katihoz is - nem bánnám, hs ilyen szépen tudnék már tűzni. Tudom-tudom, gyakorlás teszi a tűzőmestert...:)

Colette írta...

Örülök, hogy ekkora tetszést aratott ez a kis tasi, majd holnap megnézzük a többi variációt. A tűzésbe nincs semmi különleges, itt csak az előrajzolt vonalon nyargalászok egyenes varrás állapotban, talppal felszerelve. Ez nem szabad gépi, vagy amit annak neveznek, azt én is csak most gyakorlom...

Katbo-Réka írta...

Nagyon-nagyon ötletes ez a táka és gyönyörűen megvarrtad. Köszönjük, hogy megosztottad velünk a munkamenetet is. Én is nagy izgalommal várom a többi variációt.

enigma írta...

elképesztő jó lett, én horgolva láttam ilyen táskát, de csak a képét, nem voltak rajta méretek, így nem tudtam utánozni:(...nagyon örülnék én is a további részleteknek
Kriszti

Endy írta...

Csak csatlakozni tudok a tobbiek gratulàcioihoz, engem is èrdekelne a kèpes beszàmolò!

bruercsi írta...

Éljen az Origami! Szép lett! És ! Egyszerűnek tűnik!

Rendszeres olvasók

Számláló