2009. június 2., kedd

Pünkösdi rózsával álmodtam:)))

Múlt hét óta "szülöm" ezt a táskát... Az időtényezőt kikapcsoltam a készítésből, csak már legyen belőle valami. Ma délután tudtam befejezni, mikor apa elvitte Misit a "szabad világba", azaz sétálni.
Ha ez a táka mesélni tudna... szerencsére nem tud, mert leleplezné az olykor igen nagy szélsőségek között mozgó temperamentumomat. Az ünnep előtt még egy szimpla újrahasznosítós táskának indult, ahol egy batikolt nadrág esett áldozatul. Aztán kibántam belőle magam, hogy az egész táska batikolt legyen, mert nem szerettem volna más tollával ékeskedni ( a nadrágot Klári barátnőm festette és készítette, a ROKOLYA ruhák készítője).
Aztán az ünnep közeledtével, s a GHYMES cd-t hallgatván egyre többet dúdoltam: " a pünkösdi rózsa, kihajlott az útra..." Ekkorra már kezdett alakulni a virág alap. Nagyon lassan haladtam vele, mert nem nagyon tetszett:((( Ez egy kicsit visszavetett a munkába, no meg szombaton rengeteg más dolgom akadt a háztartással kapcsolatban. Vasárnap már az időtényezőt is kikapcsoltam, s megpróbáltam nem gondolni arra, hogy mióta szöszölök vele - jó munkához idő kell?!
Hétfőn is még elővettem, szabad kézi hímzéssel próbáltam életet lehelni belé. Ma aztán elérkezett a pillanat, hogy megszülessen a végeredmény, de jó késő délután jutott rá időm. Nem tudom, hogy végülis nektek a végeredmény hogy tetszik? Férjemet, a nagy kririkusomat többször megkérdeztem, de mindig ugyanazt mondta: ÉRDEKES?! Ez nála egyszerűen annyit jelent, hogy nem tetszik! Ezek után elviselek bármilyen erős kritikát a pünkösdi rózsás táskával kapcsolatban, még azt is, ha valaki giccsesnek titulálja.
Ha próbálom pozitívan nézni a készítés történetét, akkor a csíkok világából sikerült egy kicsit szabadságra mennem és ez pozitív érzéssel tölt el:)))
Aki többre értékeli az ÉRDEKES -nél, megtalálja Meska boltom polcán:)))
Posted by Picasa

12 megjegyzés:

Bea írta...

Nekem tetszik! Igazán jó lett! Szerintem a párodnak azért "érdekes", mert talán nem annyira "Colette-s", kicsit "modernebb":))) Remélem érted mire akarok kilyukadni:))
De igazán szép és praktikus (jó méretes:)), igazi nyári-tavaszi táska lett. Én elfogadnám,az biztos!

bruercsi írta...

Nekem a giccs szó jutna eszembe róla utoljára. Szerintem tök jó lett, tetszik a mintája, a tűzése nagyon klasszul visszaköszön, nagyon jó nagy mérete van, egy dolgozó nőnek, aki reggel elindul és csak este ér haza, annak ez maga a gyönyör. Láttad a Szép kis nap című filmet? Michelle Pfeiffer mindent elnyelő táskájára gondoltam az előbb... :)

Barbi írta...

Szerintem gyönyörű lett! Nálam az érdekes nem feltétlenül a nem tetszik szinonimája. Szerintem is érdekes: mert különleges a tűzése, szokatlan a virág a régi virágaidhoz képest, és ez mind-mind jó és szép! :))))

Kaoka írta...

Kedves Colette! Én, mint csendes nézegetőd csodálom a kreatívitásodat és a fantasztikus ötleteidet. Ez a táska is gyönyörű, akárcsak a többi. Hihetetlen miket vagy képes produkálni nap, mint nap. :) Gratulálok az összes munkádhoz. :)

FKriszti írta...

Giccsesnek egyáltalán nem mondható!
Nagyon szép táska!!Valóban nem a tőled megszokott,de most ebben pont ez a jó!:::)))

kiseri írta...

Jajj! Nem szabad mindig a fiúkra hallgatni!!! Szerintem gyönyörű, nagyon jó ez a virág, ez is "colettes"! Az én párom is néha olyan tud lenni, aztán kiderül, hogy nekem volt igazam(most a fordítottjáról nem ejtek szót...)

F.Gina írta...

Nem is tudom, nekem kicsit nagy ez a virág ehhez a fazonhoz, de egyáltalán nem rossz . Bár ruhát nehéz lehet hozzá találni :))
És valószínűleg, mire ezt írom, már rátalált az új gazdája ;)

szarvasmici írta...

Egy súlyos hibát találtam, hogy nem én készítettem. De ha már tényleg hibát kellett keresnem, nekifeküdtem. Na jó, találtam. Szerintem nagy. Nekem, nagy. Én kis huncut, aprónak látszó, ám mindent elnyelő táskákat szeretek. Egy ekkora "malaclopó" méretben attól tartanék, hogy magam is elmerülök. :) Milyen jót nevetnék, ha keresnék egy zsepit, és hopp, előrántanék egy gyerkőcöt, vagy a kutyust, aki véletlenül bennrekedt, amikor csatangolt a táska körül. És tényleg érdekes, mert nem igazi Colette darab, furcsa a csíkok, kockák, hullámok, tulipánok után. Viszont mutatós, és szerintem áldásunkat adjuk további ilyen táskák elkészítésére. :)

antalandi írta...

Colette, nekem nagyon tetszik. Kerek egész szín és forma tekintetében, egyáltalán nem tartom giccsesnek. Volt már sok táskád, ami tetszett, de ezt el tudom magamhoz képzelni. Natúr szín erőteljes színek társaságában ez éppen én volnék. (a magasságomból adódóan egy mérettel kisebb kiadásban :-))

csipkebogyo írta...

Az előttem szólók, minden szempontot figyelembe vettek, a táska teljesen rendben van, szerintem sem giccses,és jót tett neki a modern fazon.Azzal a szerkóval amivel lefényképezted nagyon jól mutat.

Aranyalma írta...

Colette, szerintem ez a táska nem érdekes, hanem gyönyörű, és csak legekben tudok róla beszélni.
8 éves volt a lányom, mikor megtanultam tőle, hogy hamar munka ritkán jó... :) kicsit ki akart oktatni, mikor gyorsan el akartam mosogatni... :)) (bár te az ellenkezőjét is biztos be tudnád bizonyítani) A táskának kifejezetten jót tett ez a hosszú készítési folyamat. Nekem talán az összes közül ez a legkiválóbb, nagyon sajnálom, hogy lekéstem róla...

colette írta...

Köszi az értékes hozzászólásokat!!!
Igazából még csak nem is a táska méretével, mint a túlméretezett virággal volt bajom, de miután már tudom, hogy ki lesz a gazdája, s tudom róla, hogy 180 cm körül van a magassága, egy sugárzó, de sudárnak nem mondható kedves barátnő a netről- így már megnyugodtam. A legjobb helyre került:)))

Rendszeres olvasók

Számláló