2008. november 12., szerda

Waldorf világ

Waldorf világ- gyerek világ. Több évig járt legnagyobb fiam Waldorf iskolába, nagyon szerettünk oda járni, szép emlékeink vannak róla. Mikor a közösséghez tartoztunk és amikor már nem, akkor is részt vettünk az iskola adventi bazárján, színesítve ezzel a kínálatot, és támogatva az iskolát. Ebbe az évben úgy alakult, hogy Angliába megy férjem egy ottani Waldorf iskola vásárába, ahová kint élő magyar barátaink küldtek nekünk ajánló levelet.
Az én stílusomtól egy kicsit messze van a gyerek világ ( foltvarrásban értem ), ezért nehezen indult a készítés, de most már kezdem látni az alagút végét, mert a hét termékből, amivel készülök négy készen van, kezdek fellélegezni. Egyrészt, hogy elkészülünk, másrészt, jó látni így együtt a dolgokat, amiket néhány hete még csak elterveztem.
Ceruzatartók, ruhatároló zsák, kézimunka zsák, szütyőke már 12-12 db sorakozik, és még a krétatartó, textildoboz, kislányoknak neszesszer van hátra.
A 12 -es számra nem véletlenül esett a választás, mivel ez a waldorfiában egy kulcsszám.
Nekem a teljességet jelenti, s remélem az örömük is teljes lesz termékeinket látván.
Mi végtelen örülünk ennek a megtisztelő feladatnak, hogy részt vehetünk ezen a rendezvényen.
( Két hét múlva indulás.)









17 megjegyzés:

Ahama írta...

:) Sok sikert!

Bea írta...

Szerintem sikerült eljutnod a "gyerekvilágba". Nagyon klassz dolgokat alkottál ismét!:o)

36évi írta...

Tündéri dolgokat varrsz nagyon szépen! Nagyra fogják értékelni ezt a sok gyönyörűséget. :)

Zsófi írta...

Tüneményesek! Ha gyerek lennék, biztos ilyenre vágynék, miután láttam őket!
Nagyon tetszenek a munkáid, rendkívül ízlésesnek és igényesnek találom őket, gratulálok hozzájuk!

Edige írta...

Nagyon szépeket csináltál, biztos sikered lesz velük!

Kicsoda írta...

Ezek nagyon tetszenek! amit en a Waldorfban nagyon kedvelek, az a targyakkal, kornyezettel szembeni igenyesseg.

Szömörce írta...

Most is gyönyörűeket alkottál :)

Katbo-Réka írta...

Nagyon, nagyon tetszik a színvilága az új "varrományaidnak".
Megint nagyon szép, igényes dolgokat alkottál!

Zelnice írta...

Különleges.átjön rajta hogy gyerekcucc,de nem gügyögős vagy szirupos.Ügyes vagy!Hány órát töltesz egy nap a gép mellett?

Colette írta...

Mindenkinek köszönöm, kicsoda mondatát folytatnám, én még azt is szeretem bennük, hogy szívvel, lélekkel, no meg a kezükkel csinálnak mindent, s ez a saját arcpoetikám is lehetne.

Violini, és ha tényleg lenne időm varrni is, akkor mi mindent csinálhatnék:)))
Hosszú évek óta a diszítés az én asztalom ( kézi, gépi, filcrátét stb.) az egészet összefogom, tervezek, irányítok, mostanában elég sokat a számítógépen ügyintézek,egyszóval menedzselek - és ha van eredménye akkor végtelen boldog vagyok. Ilyenkor nem bánom, hogy nem töltök több időt a varrógép mellett.

Barbi írta...

Nagyon szépek lettek! Igazán színesek, ötletben és anyagban is! Én igazán örülnék, ha az én gyerkőcöm használhatná őket!

Szentpyr írta...

Tüneményes darabok!!! Még hogy messze van tőled a gyerek világ, nem dőlök ám be;)!

UKati írta...

Csak a többieket tudnám ismételni! Nagyon finomak a színek. Még a rideg angoloknak is tetszeni fog, visz egy kis életet az egyenruhák világába!

maca írta...

Colett!
Sok sikert,nekem nagyon tetszenek, hoztada szokásos gyönyörűségeidetismét.:)

maca írta...

Ne a szóközöm ismét megadta magát,bocsi. :(

bruercsi írta...

Ha csak ennyire állna távol tőlem bármi, akkor azt mondanám, hogy megérkeztem...értem...

...tiktakro... írta...

As always your creations are wonderfull ! and the destination of them, if I understand good, is great . I would love to see in your blog a tutorial on that particular zipper-pouch that you made...it's awesome!I like it very much!
Whish you a wonderfull day!
Teodora.

Rendszeres olvasók

Számláló