2009. szeptember 18., péntek

Megleptetek:-)))

Áruljátok már el, hogy honnét jöttetek elő?! Két órakor, dologidőben, hogy lehet az, hogy mindenki gép közelben van -kérdezem én, aki szintén ott ül:-))) Mindenesetre köszönöm a véleményeket. A hímző cérna nem változtatott olyan sokat az összhatáson, mert mindig nagyon óvatosan választok kontúrt. Az fogja inkább a végeredményt befolyásolni, hogy milyen színű táskára teszem fel őket, és az sem utolsó, hogy miképp?! Mert ugye táskák lesznek, mi más:-)))

De nem ezért folytattam ezt a színtanulmányt. Akkor most már elárulom a titkot. Hosszú hetek óta gondolkodom egy arculat kialakításán, ami szépen összefoglalná a dolgaimat. A COLETTE név már rajtam marad, mint szamáron a fül, meg úgy tűnik, hogy a tulipán is pályám eleje óta végigkísért. Aztán egy hajnalon kiugrottam az ágyból és ezt vetettem papírra...




Aztán újabb és újabb rajzok következtek, kezdett kialakulni, hogy mit szeretnék:-)))


Aztán a nevemmel olyannyira nem tudtam megbarátkozni, hogy végül úgy döntöttem, hogy az én logóm, név nélüli lesz, leszedtem alóla.
Nem tudom,hogy helyes döntés-e?


Hamarosan talán lesz belőlük grafikus anyag, és aztán termékkísérő, névjegy, pecsét, cimke, stb. minden ami kell. Már egy éve halogatom, így mindenképpen lépnem kellett az ügyben!

Ezeket a tulipánokat is azért ragacsoltam fel, mert szerettem volna látni néhány variációban a logót színezve, hátha segít átlendíteni azon a ponton, hogy milyen színekben is tündököljön. Mert az biztos már, hogy színes lesz:-)))








Posted by Picasa

15 megjegyzés:

Szentpyr írta...

Nekem a zöld tetszik a legjobban, de szerintem hozzád, mint arculat... a felső sor középsője (korábbi bejegyzés)áll a legközelebb. Szerintem... innen a távolból!;)

Anita írta...

Szia Colette, sokszor benézegetek, most hozzá is szólok, nekem legjobban az előző bejegyzés jobb felsője tetszik, de Hozzád a felső középsőt illeszteném.
Üdv:
Anita

T REKA írta...

Én nem tudok választani,de annyit tudok,hogy FANTASZTIKUSAK és GYÖNYÜRŰ SZÉPEK!!!

Dora írta...

Mennyire szépek lettek megvarrva! Még eggyel jobban mutatnak!

Honnan jöttünk elő :) :-D A fiam ilyenkor délután 3 órát alszik ;) Még mindig ezt teszi :)

Edige írta...

Még mindig az elsőre szavazok. A név lehagyása pedig szerintem nem zavaró. Az olyan jellegű reklám-anyagon, mint a névjegy, úgyis rajta lesz. A tulipánhoz már egyébként is mindig Téged társítanak...

Barbi írta...

Gyönyörűek lettek! :D És név nélkül is rögtön beazonosítható, hogy a te munkád! :D

Ili írta...

Még, hogy a hímzés nem sokat változtat????????????? Nekem rengeteget számít. Most nem tudnék választani, mert mind nagyon szép lett.
De igazuk van a lányoknak!!! A 2. a hozzád tartozó szín. Igaz a munkád mindenki felismeri.
Másolhatatlan!!
És ráadásul, még gyönyörűen rajzolsz is.
Egyszer ha lesz időd, meséld el, hogy tudsz ilyen gyönyörű egyenletesen kontúrt varrni?????

krisztallit írta...

Nem tudok választani még kizárásos alapon sem. Van, ahol a színek, van, ahol az anyagok fognak meg. A rajzok után olyan volt meglátni a megvarrt tulipánokat, mint mikor a fekete-fehér mozit hirtelen színes film váltja fel. Kedvet csinálsz nekem az applikáláshoz.

Ducika Ducila írta...

Mind nyerő!

kedo írta...

Imádom, ahogy játszol a színekkel...erőt, életet lehelsz az alkotásaidba...szerintem mind nagyon klassz!
További sok-sok ötletet: kedo

vanessza KISS írta...

Nekem a türkíz -barna és a felette lévő tetszik ! :)

Jutus írta...

Most az alsó középsőre szavazok,de ez igazából csak azt jelenti,hogy mind nagyon szép és nem lehet igazán választani.:))

böpörö írta...

Szerintem a sötétbarna kontúros, arany-narancs-barna színkombináció a legütősebb (grafikusi szemmel nézve:)). A logó a Colette név nélkül is megállja a helyét, bőven elég, ha az adatok között szerepel, a logó önmagában gyönyörű. Szívesen segítek az arculat kialakításában, ha esetleg szükséged lenne rá, bár ahogy látom, segítség nélkül is szépet alkotsz, mint mindig:) Gratulálok hozzá!

colette írta...

Köszi mindenkinek a kedves szavakat:-)))

Az arculat sokkal nehezebben alakul, mint azt gondoltam, és ezt főképp a hiányos számítógépes tudásom okazza.
Mindenért valakihez segítségért szaladni, ez nem is az én formám, meg hát idő-idő-idő..... abból meg kevés van.

böpörö: minden segítség elkel, de hogyan tudnék veled konzultálni??? Írnál egy mailt, hogy elérhesselek!!!

böpörö írta...

Írtam!:)

Rendszeres olvasók

Számláló