2009. augusztus 13., csütörtök

Szülinapi zsúr

Kedves látogató, ma van az egy éves BLOGszülinapom, így a vendégem vagy egy szelet tortára.
A receptet még nagymamámtól kaptam, kitűnő csokitorta. Tudnod kell, hogy mindig variálok egy kicsit a leírtakhoz képest. Most sem volt ez másképp:-)))
Liszt, tojás, cukor helyett a filceket vettem elő, a robotgépet pedig tű, cérna és ollóra cseréltem.
Amit vonzónak találtam benne, hogy először kidíszíthettem csokimázzal (barna filckorong) és zseléscukorkákkal (lásd. gomboknak álcázva) a tetejét, sőt még a gyertya (textilpalacsinta) is a helyére került MEGGYÚJTVA, mindezt úgy, hogy a piskótatészta és a krém a tejszínnel még sehol sem volt. Amikor pedig a legvégén összeépítettem a tortácskát, tudjátok lap-krém-lap-krém... és még mindig túl laposnak tűnt, jött egy újabb ötlet- vatelinből vágott "tejszínhab" korongok felturbósították a méreteket. Egyszóval nagyon tetszett ez a fordított gondolkodás, a nyálam pedig folyamatosan csorgott, mert ugye a látvány azért megteszi a hatását.
Elkészült az én kis csemegém, ami tökéletesen illeszkedik eme kreatív blogos világba. Olyan, mintha torta lenne, de mégsem az...
De lássuk az előnyeit. Nem kellett utána mosogatni. Sokkal gyorsabban elkészült. Esélye sem volt, hogy odaégessem. Nem fogok tőle hízni egy dekát sem, és Neked sem kell ettől tartanod kedves Vendégem. A következő szülinapig sem fog megromlani, és akkor már csak egy gyertyát kell rábiggyesztenem. ( Ha megérjük, a harmadik szülinapon is ez lesz a torta, de ez még olyan messze van!)
Mindenkit meg tudok belőle kínálni, mindenki bőségesen ehet, miközben a tortácskám is megmarad... hahahaaaaaaa
Ülj le ide a terített asztalkámhoz és ünnepelj velem, jó étvágyat!!!

ui.: míg ezt leírtam, úgy megkívántam egy szelet tortát, hogy holnap sütnöm kell
egy IGAZIT:-)))



24 megjegyzés:

Szömörce írta...

Boldog szülinapot a blogodnak:) Az enyém)( nem a blog) is tegnap volt:)

A.C.E írta...

Mivel épp erre jártam köszi a meghívást és nagyon boldog blogszülinapot kívánok! A torta pedig naggggyon klassz!

Barbi írta...

Boldog blogszülinapot! Én ma ünneplek! :D
A torta ötlete remek! :D

Bea írta...

Boldog szülinapot kívánok! A tortád istenien néz ki és igazán kedves Tőled, hogy vigyázol a vendégeid vonalaira:)))

Hosszú-Bardócz Éva írta...

Drága Colette!
Isten éltessen mindkettőtöket,Téged csak úgy, a blogodat meg mert megérdemli:)

Dóri írta...

Boldog blogszülinapot kívánok! Nagyon finomnak néz ki a tortád. :)

Náncsi írta...

Boldog blogszülinapot:) Csudi ez a torta:)

Anita írta...

Boldog blogszülinapot kívánok én is, és megjegyzem, nagyon ínycsiklandó a torta! :-)

Ha kedved tartja, nézz be hozzám és játssz velem.

Muryzsani írta...

Boldog szülinapot kívánok én is neked!!!!

Judit írta...

Nagyon guszta:))))
Boldog blogszülinapot!!

Melinda írta...

Boldog szülinapot!
A torta nagyon klassz,de azért a nagymamaféle csokitorta receptjét is kipróbálnám,ha nem titkos:)

Dia írta...

először is nagyon sok boldog szülinapot kívánok még Neked ill. a blogodnak! Én tuti, hogy jövőre is kérni fogok ebből a fantasztikus tortából! :-)

Unknown írta...

Kedvencem a csokitorta, a tiéd is nagyon finom :-)!
Még sok ilyen boldog szülinapot a blogodnak! Meg neked is!

bruercsi írta...

Boldog blog szülinapot kívánok! Szép a tortád, és igazán light-os! :)))

Endy írta...

Csatlakozom a tobbiekhez, boldog blog szulinapot! Szèp, ìnycsiklandozò a tortàd!

Cila Zzy írta...

Colette!
Nagyon klassz a blogod, így még sokat kívánok és mindegyiket boldognak! Természetesen szülinapból!

aaműhely írta...

Mennyi-mennyi jókívánság, csatlakozva én is boldog születésnapot kívénok ennek a nagyon szép és ami fontosabb tartalmas blognak. Andi

Hunszil írta...

Boldog szülinapot kívánok, és még sok ilyet... nekünk meg gyönyörű munkákat sokat :)Istenke éltessen !
A torta neg nagyon fogyókúrásnak néz ki... kérnék belőle:))))

anyapötty írta...

Boldog szülinapot!!!És még sok-sok gyönyörű munkát!

Colette írta...

Kedves mindnyájan, akik jókívánságaitokkal halmoztatok: KÖSZÖNÖM:-)))
Nem csak ennyi volt az ünneplés, jön hamarosan az ajándék és a játék is!

Silerika írta...

Boldog szülinapot! Gusztusos, és kalóriamentes tortácska. :))

Edige írta...

Boldog szülinapot! Tényleg nagyon szép és fogyókúrás tortát sikerült összehoznod... Gratulálok!

Aranyalma írta...

Kedves Colette!
Szívből gratulálok a blogszülinapodhoz! Milyen jó ez a képes napló, így vissza tudod nézni, mennyi mindent készítettél a "születésed" óta!
Rendkívül ötletes tortát készítettél!

Cicurka írta...

Pompás! Gratulálok a blogodhoz!:-)

Rendszeres olvasók

Számláló