2008. december 6., szombat

Gondolatok az alkotás szépségeiről

A múlt hétvége adventhez illően telt, csinosítgattam a lakást, adventi koszorút készítettem, sütöttem aprósüteményt, néha a gyerekek kibillentettek az egyensúlyból, de azt mondhatom idilli volt a hangulat. Aztán még a hét eleje is csupa kellemes meglepetést tartogatott.
Kedd estére vártuk haza apát, aztán jött a hír, lecsúsztak a repülőgépről, majd 24 óra múlva jön a következő. Akkor már kezdtem idegeskedni... Aztán a kaotikus helyzetben a fényképezőgépnek lába kélt... Mikor végre apa holt fáradtan hazaért, mivel a 24 órát a repülőtéren töltötték alvás nélkül, és közölte a sajnálatos tényt, nálam elszakadt a cérna...
Napok kellettek míg magamhoz tértem, mert hát nekem ez olyan munkaeszközömmé vált a MESKA-val, hogy enélkül semmit nem tudok csinálni. Még mindig kölcsön géppel dolgozom, hol innen, hol onnan kapok egyet néhány órára. A blogíráshoz egyáltalán nem éreztem késztetést, remélem megértitek...

Ez volt a holtpont, de szerencsére annyi kedves rendelés, levél, üzenet érkezett, hogy elég hamar kimásztam a gödörből, fényképezőgépet meg veszek egy újat.
Egy kedves olvasóm keresett meg levelével, amiben dícsérő, magasztos szavai után, a munkámmal kapcsolatos dolgokról érdeklődött.. Akkor rögtön nem is válaszoltam rá, sok kedvet nem éreztem hozzá. Most viszont úgy döntöttem, hogy nyílt levélben írom meg a gondolataimat, mert szerintem sokatokat foglalkoztatnak ezek vagy hasonló kérdések.
Az első, mindig visszatérő kérdés az anyagvásárlás, anyagválasztás. Hol vásárolok? Előbb az ötlet, utána keresem hozzá az anyagot, vagy éppen fordítva? Azt írja a levélben, hogy " mert ugye nem maradék anyagokból dolgozunk"?
Egy sztorival kezdeném, ami talán sok dolgot elárul rólam: Mikor fellátogattam a várba a foltvarró kiállításra ( évek óta nem voltam, mióta Misi megszületett), gondoltam mennyi szép anyagot lehet itt kapni, ha már úgysem veszek, akkor legalább a boltok elérhetőségét beszerzem. Oda mentem az eladó fiatalemberhez, és kértem tőle egy névjegykártyát. Elég furcsán nézett rám, és visszakérdezett, hogy én még nem hallottam a MESEBOLT-ról? Nem akartam csípőből visszaszólni, hogy hát nincs az anyagjaira sem a homlokára ragasztva, hogy ez a MESEBOLT standja, én pedig csak egy névjegyet szerettem volna...
Ezzel azt szerettem volna kifejezni, hogy szerintem bármelyikőtök több anyaglelőhelyet tudna Pesten felsorolni, mint jó magam. Szeretem a szép anyagokat, de ritkán jön belőlük az ihlet. Amióta az eszemet tudom, nem szerettem azokat a foltmunkákat, amelyekről lerí, hogy gyári, szép, ízléses anyagokból rakták össze."Szegény ember vizzel főz "- ez a mondás többször hagyja el az ajkamat. Inkább többet hímzek, ha hiányérzetem van, de nem szokásom anyagok után rohangászni. Nem mondhatom el azt sem magamról, hogy nagy készleteim lennének. Más ruhakészítő kollegáknak, és néhány hobbi foltvarró leányzónak tudomásom szerint beláthatatlan mennyiségű anyagkészlete van, no ez rám nem jellemző. Pont az ellenkezőjét élvezem, mikor minden fecni a helyére kerül. Nagyon spórolós vagyok, és praktikus. Utálom a pazarlást, így a tervezés során a legtöbbször az alapkiindulás az, hogy mihez van alapanyagom?
Azért van néha kivételes történet, amikor egy anyag mintájába nagyon beleszeretek, és elcsábulva veszek belőle vagy fél métert- ekkor szokott a férjem mellettem hangosan nevetni, hogy nem lesz az egy kicsit sok??? Ha ott van velem a vásárlásoknál, akkor pont a fordítottja szokott történni, mint amit megszoktatok: én mondom, hogy max. 5m-t veszek, látja rajtam mennyire tetszik, így buzdít, hogy vegyek belőle többet. Mondom neki, hogy majd beosztom, erre ő fejcsóválva otthagy, hogy soha nem hallgatok rá.
Mivel több mint tizenöt éve varrok "hivatalból", így van egy szerény kelléktáram. Persze itt is inkább hiányban szenvedek mint többletben. Egyszóval élvezem a nehezített helyzeteket, sosem voltak szimpatikusak az ölembe hulló sztorik. Szeretek küzdeni, az alkotások során is tud inspirálni ez az érzés.
Még valami, és most, hogy ennyire benne vagyok az írásban ezt is leírom, bár tudom, hogy néhányatoknál nem leszek népszerű. Utálom az egyedi, individualista jelzőket, mikor valaki az innen-onnan összelopizott stílusaiból és ötleteiből igazából még csak keresi magát, de nem találja.
Legyünk egy kicsit alázatosabbak ezekben a dolgokban. És ezek "a képek a szerző tulajdonát képezik "-feliratok is irritálnak, mert kié lennének a képek, ha nem azé, aki készítette és odatette őket. Ezek evidenciák, és szerintem nem kell külön felhívni rá a figyelmet. Ha valaki olyat tud mutatni, ami tényleg egyedülálló, azt a nézők fogják úgyis eldönteni, nem kell hozzá leírni, hogy ez a mi sajátos stílusunk és nem eladó. Az egonk növelése helyett inkább a hagyományainkra fordítsuk a figyelmünket, mert a már évszázadok által bevált és gyakorolt, működő jelképeket nem kéne a sarokba hajítani. Szerintem építkezni csakis a múlt szemelőtt tartásával, a jövőbe való hittel és bizalommal, a jelenben lehet. Legyen erőnk hozzá, hogy ezt az utat járhassuk be e földi légyottunk alkalmával!

Remélem kedves olvasómnak minden fő kérdésére megadtam a választ, ha valakinek mégis kérdése akadna, azt nyugodtan intézze hozzám, megpróbálom megválaszolni. Szép napokat kívánok mindenkinek advent idejére.

18 megjegyzés:

Barbi írta...

Nekem nagyon szimpatikus az elmélkedésed! Nagyon szeretem nézegetni a munkáidat, ötleteket meríteni belőlük! Én is általában maradékokból dolgozom, ha veszek is anyagot, turizom. A legkisebb fecni anyagot sem dobom el, ha annak a mintája a szívemhez nőtt. Rendmániás férjemnek ezzel megyek az agyára... :-)

zazálea írta...

A fényképezőgépek eltűnő időszakot élnek, az enyém akkor veszett el (2 hete), amikor a Legkisebbnek a bécsi adventi vásár idejére kölcsönadtam.Meska nélkül is nehezebb lett tőle az élet- hát még Meskával. :(
A többire még nem reagálok, elmélkedem rajta, mint ahogyan Te is elmélkedtél, amikor leírtad. Gondolatébresztő mondatok.

Julcsi írta...

Örülök, hogy nincs fényképezőgéped, mert így inkább írtál. Sokat! És jól esett olvasni!
Köszönöm!

csarab írta...

Örülök szavaidnak! Szerintem is fontosabb a hagyományaink mintáinak mai használati tárgyainkra való átörökítése, mint a kivételes egyedi (az a szó jött a számra: hogy képzelgése) készítése!
Talán valahol a kézművességnek ez a szíve. Hiszen mi másból töltekeznénk ahhoz hogy mintát rajzoljunk, mint ami a szívünk mélyén létezik, az emlékeinkből, a szeretetből. Szerintem ettől lesz valami kézműves, kéztől, a szívtől. Mert rajta minden tárgyon minden alkotó, készítő érzése, mindaz amit gondol amíg a keze között készül a darab. Ettől rögtön egyedi is, legalábbis számomra, mert ugyanazt ugyanúgy többször megcsinálni nem lehet!
Talán a fogalom értelmezésével lehet a gond, mint megannyi más fogalom megértésével is!
Köszönöm, hogy leírtad, amit gondolsz!
Era

mazsola írta...

Köszönöm, hogy olvashattalak!Érdemes volt nagyon! Áldott adventet kívánok Neked is!

panyizsuzsi írta...

Köszi ezt az elmélkedést. Jó volt egy kicsit megismerni Téged. A "kinek a tulajdonát képzik" szövegeknek véleményem szerint, jogi funkciójuk van, azaz nem magamat szeretném egy ilyennel megkülönböztetni. Ezek a "jószándékú" másolóknak tartanak tükröt és egy kicsit a fejére koppintanak.
Azt, hogy ki egyedi és ki nem két dolog dönti el: a piac és az, hogy másolják. Engem mindkettő igazolt, de gondolkozni csak az elsőn szabad! A másolás olyan destruktív gondolatokat indít el!

colette írta...

Kedves Zsuzsi, nagyrabecsüllek, és "jogi úton "biztosan igazad van. Nem tegnap indultam, tudnék én is mesélni, s talán pont ezért látom már másképp ezeket a dolgokat.
Többedszer átgondolva is néhány helyen ez nagyon nem helyénvaló, és a többiek fölé emelkedést fejezi ki -véleményem szerint nem JOGOSAN.

anyahajó írta...

Szerintem az egyedi jelző a tömegcikk ellentéte, ha valaki egyedinek mondja a portékáját, még nem állította, hogy teljesen eredeti ötlet. Sok fórumon mondtam már: engem mint vevőt nem érdekel, hogy honnan van az ötlet. Az érdekel, hogy amit én nem tudnék megvarrni, azt más megteszi helyettem. Fontos, hogy szép legyen, igényes, örülök, hogy nem kínai gyerekmunkával készült, és még az se zavar, ha nemcsak egy van abból a fajtából, hanem mondjuk tíz. (Teljesen egyedülállót, amihez még hasonló sincs, sajnos én úgysem tudok megfizetni) Szóval értem, mit mondasz, és tény, hogy a stílus nem alakul ki senkinél egy-két év alatt - vagy csak keveseknél -, de engem például nem irritál ennyire az egyedi jelző. (Amíg nem állítja, hogy eredeti, miközben nem az.) A fotók, egyebek tulajdonjogával kapcsolatban meg: kár, hogy ezt ki kell írni, nekem ez természetes, és igen, jogos is, ha vlaki dolgozott valamivel, akkor az az övé. Lehet másolni, de forrásmegjelöléssel. Ezt mindenki, aki dolgozott tudományosan, evidenciának tartja, de nem mindenki ilyen. ESetleg meg se fordul a fejében, hogy nem másolunk kérdezés nélkül, mert az ugyanúgy lopás, mint a bolti csokielemelés. Azzal, hogy valaki nem hagyja ellopni a szellemi termékét, még nem beképzelt szerintem.

colette írta...

Köszönöm a hozzászólásaitokat, úgy látom egy kis kiegészítésre szorulok.
Minden ember egyedi és megismételhetetlen. Az alkotás pedig egy magasztos tevékenység-lehet sokan nem is tudják ez mennyire fontos. Feladatot kaptunk vele, de az nem jó, ha öncélra, azaz önmagunk, egonk növelésére, hízlalására fordítjuk, és a többi társunktól való különállásra. Én csak annyit szerettem volna, hogy gondolkodjunk el ezen, érjen el a szívünkhöz ez a gondolat így advent idején. Mindig meg kell szólalnom, mikor kis közösségekben ( most itt ez a kreatív blogos csapat is ilyen) negatív erőket tapasztalok. És szeretném azt is hozzátenni, hogy akiknél ilyen számomra nem szimpatikus impulzusokat érzek, őket is nagyon szeretem és nagyrabecsülöm, jobbító szándékkal írtam le a véleményem. No és ezzel magamat is hangosan nevelem, hogy ha az én számat hagyja el ilyen jellegű bejegyzés, akkor legközelebb ezt másképpen tegyem:)))

Kicsoda írta...

Tegnap irtam egy hosszu valaszt, ami eltunt, talan jobb is, hisz ugyis az alazat versus ego volt a temaja:-)
De azert itt van valami, ami fontos. Az alazattal nagyon egyet tudok erteni, nekem kell tudnom, hogy honnan jottek az otleteim es koszonetet mondanom afele, akit illett(igen talan ez a tudomanyos hatterbol adodik nalam is).
Ugyanakkor a varras nekem nem a munkam, nem elsosorban a vegeredmeny miatt csinalom, hanem a kiserletezes, a tapasztalat, megismeres oromeert. Es ez sokszor oncelu, a cel a sajat magam megismerese.

panyizsuzsi írta...

Köszi a választ Colette! Vlem mikor először fordult elő, hogy másoltak, nagyon megviselt, különösen, hogy az illető kikérte magának. Azzal vigasztalt mindenki, hogy a másolásból nem lehet fejlődni, nekem meg lesznek új gondolataim. Ez igaz is, de ilyenkor mindig sovány vigasz.
Anyahajó: Mint vevő engem sem izgat, hogy honnan az ötlet, de mint "gyártó" hát, hogy is mondjam, nagyon bántó a dolog. Ebből persze az következik, hogy vevőként is figyelni kellene erre! Hmmm.

Edige írta...

Kedves Colette!
Nagyon jó volt olvasni a gondolataidat. Ez csak megerősítette bennem azt a képet, amit már a munkáid során kialakítottam Rólad.
Köszönöm!

Csilla böködéje írta...

Colette örülök, hogy olvashattam soraidat. felemelő volt és megnyugtató .

UKati írta...

Sokat gondolkodtam, hogy írjak-e vagy ne. Elsőre nagyon furcsán estek a szavaid. Bevallom, én egyelőre mindent leírások alapján varrok, saját ötletem szinte semmi nem volt eddig, talán kis változtatások. Biztos ezért volt olyan rossz érzésem attól amit írtál. De én nyár óta varrok, és abszolút nem értek hozzá :-). Így aztán a leírásokból próbálom megtanulni a fortélyokat és a technikákat. Nekem már az is siker, ha valamit egy leírás alapján el tudok készíteni valamit. Saját stílus? Ott még végképp nem tartok... Aztán rájöttem, hogy te nem azokról írsz, akik hozzám hasonlóan tanulgatják a varrást, így aztán megnyugodtam kicsit. Remélem, ha már készség szinten űzöm a varrás apró fortélyait, eljönnek a saját ötletek is :-).

colette írta...

Kedves "földi": én meg azon gondolkodtam, hogy tudtál félreérteni???
Annyi aranyos, kedves, sugárzó leányzó van köztetek, aki szívesen osztja meg a többiekkel a kreatív tevékenységét. Nem sok, de néhány számomra nem elfogadható dologgal néha szembesülök, no ez bukott ki belőlem, de legkevésbé sem a szárnypróbálgatókra céloztam. Valahonnan el kell indulni, és én azt vallom, hogy a fejlődés lépcsőit végig kell járni, hogy eljushassunk valahová. Kívánom neked, hogy legyen ehhez kitartásod, azért pedig elnézést, ha a félreérthető mondataimmal rossz perceket okoztam. Az ünnepek után, szívesen látnálak egy teára, akár a műhelyembe is, ott aztán folytatnánk a beszélgetést.Üdv.: colette

UKati írta...

Igen, utólag én sem értem, de néha elbizonytalanodom magamban, és olyankor hajlamos vagyok mindent magamra venni. A találkozásnak nagyon örülmék, szeretnélek személyesen is megismerni! És látni, hogy hol alkotsz!

Vacskamati írta...

Kedves Colette! Talán ez már lefutott beszélgetés, de csak most olvastam a postod, s bennem is gondolatokat ébresztett, remélem nem bánod, hogy commentelem (vagy inkább kommentálom.. :) ) ..

Az én álláspontom talán Anyahajóéhoz áll legközelebb: az egyedi nem feltétlenül azt jelenti, hogy soha, senki még csak hasonlót sem készített, hisz azért minden stíluson belül vannak átfedések az alkotók között- ahogy a zenészek is mondják: "minden hangjegy foglalt". :)
Abból a nagy törekvésből, hogy valami addig sohanemlátottat-és-tapasztaltat készítsen egy alkotó, általában a hipermodern, -néha valljuk be, emészthetetlen-alkotások szoktak megszületni.
A postod másik gondolata pedig - ha jól értem- éppen ennek ellenkezőjéről szól: a gyökerekhez való visszanyúlásról. Ez ugyan nagyon szép gondolat, de jaj, milyen lenne a világ, ha mindenki csak erre törekedne?! A fejlődés, haladás megállíthatatlan, még akkor is, ha néha ijesztő. Szerencsére ma már nem létezik(?) stílusrendőrség, aki megmondja az embereknek mi tetszhet, s mi nem.. Milyen nagyszerű is, hogy ha úgy tetszik punknak öltözhetünk, vagy akár magyaros ruhát is hordhatunk. Esetleg van, ki mindkettőt.. :D

A stílusról és egyediségről pedig még egy szót- s ezzel szeretném az alázat témáját is érinteni. "A csak egyedit gyártok (bocsánat, alkotok), nem stílusom a másolás" kijelentések sok helyütt elhangoztak már. Persze ezt abszolút szükséges leszögezni, mikor valaki eladásra szán portékát, pl. a Meskán, WAMP-on, akárhol. De ott is csak akkor, ha az illető művész és nem kézműves, aki szép - és mivel kézi- tehát egyedi, de korántsem megismételhetetlen dolgokat készít. És hadd jegyezzem meg: a letűnt korok nagy mesterei is alázattal és másolással kezdték, amiből a saját stílusuk formálódott. Te is írtad, hogy idestova 15 éve csiszolgatod az arculatod- mert gondolom, anno még nem volt ennyire letisztult. Aki még csak pár éve próbálkozik, talán természetes, hogy még keresi a stílusát, de miért is ne mutathatná meg addig is másoknak, amit készít? (Akár úgy is, hogy eladja a termékeit....) S hogy a festészetből is ragadjak egy példát: talán Picasso nem volt egyedi azért, mert a különböző korszakaiban más-más módokon festett? Vagy közelebbit a varrós berkekből: sokunk nagy kedvence, T. Finnanger (aki a sokat másolt Tilda figurákat készíti) is rohamos változáson ment keresztül néhány év alatt. A stíluskeresés és az ebből adódó fejlődés igenis kívánatos dolog, s ebbe szerintem könnyedén belefér néhány "kisiklás" - vagy inkább kísérletezés? :)
Ha nem haragszol meg érte, én pont a Te postodból éreztem olyan negatív kisugárzást, ami a "pályakezdő kollégákat" és lelkes - bár talán néha kissé valóban elszállt- hobbistákat inkább letöri, mintsem alkotásra buzdítaná.. ez persze nem csak Nálad van így, több helyen is felmerült már a kérdés, olyannyira, hogy kreatív fórumokon sok amatőr varrogatós már mentegetőzéssel kezdi az alkotása bemutatását, amiért csak másol valakit. (Értem, hogy Te nem rájuk céloztál, de a hatás -sajnálatos módon- áttevődik..) Az alkotás pedig bizony, való arra is hogy az "egónkat" duzzasszuk: vagy egy kicsit másként fogalmazva: az önbizalmunkat növeljük... Ugye mennyire másként hangzik így? Pedig ugyanarról van szó: mert az önértékelés nagyon fontos dolog; lám, meg tudtam csinálni, olyat készítek, ami másoknak tetszik, amit másolnak(-nának), megvesznek, a pozitív visszajelzések további alkotásra sarkallnak. A művészi önkifejezésről már nem is beszélek, mert mindenki keze begörcsöl lassan a scrollozástól.. :)

Egy utolsó gondolat még a Szerzői jogokról: ma már rengetegen neteznek- sokaknak fogalmuk sincs a netikettről, sokaknak nagyon is van róla fogalma, és csúnyán kihasználják az olyan jóhiszemű embereket, mint pl. Te is. Az, hogy Neked egyértelmű, hogy nem viszek el semmit az oldaladról, ha másolok (vagy inspirálódom), forrást jelölök, pláne nem adok el valamit úgy, mint saját tervezésű termék, ha az nem az, sajnos még nem jelenti azt, hogy ezzel mindenki más is tisztában van- vagy ha tudatában is van ennek, respektálja. Bárki joggal lehet büszke arra, amit kitalált, alkotott és joggal várhatja ennek ellenértékét is: legyen az akár egy jó szó, dicséret, akár anyagi juttatás. Mert bár a kedvtelésből varrogatók számára is elkedvetlenítő, bosszantó tud lenni, ha "szó nélkül" elviszik azt, amit közzétett, Nektek, akik eladásra szánjátok áruitokat, ez egyenesen létkérdés. Így jószándékúan Neked is azt javasolnám, inkább tedd ki az oldaladra azt a pár figyelmeztető sort.. :D (Bár nem vagyok meggyőződve róla, hogy jogilag ez érne bármit is, a semminél mégis több, s legalább az illetéktelenek egy részét elriasztja..) S hogy egy ilyen kitételből mit lehet kiolvasni az illető jelleméről? Gyanítom, leginkább semmit.. legfeljebb azt, hogy gyakorlatias.. Sajnos, az írás nem ad annyi pluszt, mint az élő szó- ahogy ezt fentebb Te is írtad, és az a benyomásom, az értelmezése sokkal inkább árulkodik az olvasóról- legalábbis az ő pillanatnyi lelkiállapotáról- , mintsem az íróról. Akinek amúgy is kevés az önbizalma, rögtön összehúzza magát egy ilyen bejegyzéstől, aki pedig már eleve valamilyen szinten rosszallón tekint egy személyre (vagy csak általában, egy jelenségre), az egy mégannyira semleges bejegyzést is negatív színezettel olvas..

Végül bocsáss meg, hogy ilyen hosszú-kacifántos megjegyzéssel terhelem a blogodat, akik már ismernek, tudják, sajna, ha nekikezdek, dől belőlem a szó.. :D

Szeretném elmondani, hogy nagyon tehetségesnek és karizmatikusnak tartalak, "a blogos alkotói csapatban" kiemelkedő egyéniségnek. Ezért is érezném fontosnak, hogy inkább pozitív gondolatokkal, gyönyörű látnivalókkal töltsd fel az erre látogatókat. Igazából sajnálom, hogy pont erre a bejegyzésedre reagáltam először, remélem, hogy a hozzám közelebb álló gondolataidra, alkotásaidra is lesz majd még módom reflektálni.
Üdv: Vacskamati -IOkaste

colette írta...

Kedves Vacskamati, köszönöm a többoldalnyi elemzést, de most nem reagálok rá. Pro-kontra sokáig tartana, és most időm-energiám sincs rá. Egy biztos, hogy a szavaim mélyebb tartalmát nem úgy érezted át, mint amit én magam értek alatta. Ez talán élőszóban nem siklott volna ennyire félre, mert ott vissza lehet kérdezni. Tanítani, tanulni jöttem ide a kreatív blogolók közé, akinek szüksége van a gondolataimra idefigyel, akinek nem az elfordul.
Szeretem az igazságot, de a stílusom állandó csiszolásra szorul, ezért vagyok könnyen félreérthető. Elnézést kérek ezért, igyekszem a saját hibáimból tanulni.Téged egyáltalán nem ismerlek, az oldaladon sem jártam soha, így most nehéz lenne bármit is írnom. Ebben a számítógépes világban ez az arctalanság és személytelenség egy picit zavar...
A későbbiekben, ha mégis erre jársz, kérlek te se csak a neked nem tetszőt vedd észre a blogomon.
Minden jót és áldott karácsonyt kívánok neked: colette

Rendszeres olvasók

Számláló