
A múlt hétvége adventhez illően telt, csinosítgattam a lakást, adventi koszorút készítettem, sütöttem aprósüteményt, néha a gyerekek kibillentettek az egyensúlyból, de azt mondhatom idilli volt a hangulat. Aztán még a hét eleje is csupa kellemes meglepetést tartogatott.
Kedd estére vártuk haza apát, aztán jött a hír, lecsúsztak a repülőgépről, majd 24 óra múlva jön a következő. Akkor már kezdtem idegeskedni... Aztán a kaotikus helyzetben a fényképezőgépnek lába kélt... Mikor végre apa holt fáradtan hazaért, mivel a 24 órát a repülőtéren töltötték alvás nélkül, és közölte a sajnálatos tényt, nálam elszakadt a cérna...
Napok kellettek míg magamhoz tértem, mert hát nekem ez olyan munkaeszközömmé vált a MESKA-val, hogy enélkül semmit nem tudok csinálni. Még mindig kölcsön géppel dolgozom, hol innen, hol onnan kapok egyet néhány órára. A blogíráshoz egyáltalán nem éreztem késztetést, remélem megértitek...
Ez volt a holtpont, de szerencsére annyi kedves rendelés, levél, üzenet érkezett, hogy elég hamar kimásztam a gödörből, fényképezőgépet meg veszek egy újat.
Egy kedves olvasóm keresett meg levelével, amiben dícsérő, magasztos szavai után, a munkámmal kapcsolatos dolgokról érdeklődött.. Akkor rögtön nem is válaszoltam rá, sok kedvet nem éreztem hozzá. Most viszont úgy döntöttem, hogy nyílt levélben írom meg a gondolataimat, mert szerintem sokatokat foglalkoztatnak ezek vagy hasonló kérdések.
Az első, mindig visszatérő kérdés az anyagvásárlás, anyagválasztás. Hol vásárolok? Előbb az ötlet, utána keresem hozzá az anyagot, vagy éppen fordítva? Azt írja a levélben, hogy " mert ugye nem maradék anyagokból dolgozunk"?
Egy sztorival kezdeném, ami talán sok dolgot elárul rólam: Mikor fellátogattam a várba a foltvarró kiállításra ( évek óta nem voltam, mióta Misi megszületett), gondoltam mennyi szép anyagot lehet itt kapni, ha már úgysem veszek, akkor legalább a boltok elérhetőségét beszerzem. Oda mentem az eladó fiatalemberhez, és kértem tőle egy névjegykártyát. Elég furcsán nézett rám, és visszakérdezett, hogy én még nem hallottam a MESEBOLT-ról? Nem akartam csípőből visszaszólni, hogy hát nincs az anyagjaira sem a homlokára ragasztva, hogy ez a MESEBOLT standja, én pedig csak egy névjegyet szerettem volna...
Ezzel azt szerettem volna kifejezni, hogy szerintem bármelyikőtök több anyaglelőhelyet tudna Pesten felsorolni, mint jó magam. Szeretem a szép anyagokat, de ritkán jön belőlük az ihlet. Amióta az eszemet tudom, nem szerettem azokat a foltmunkákat, amelyekről lerí, hogy gyári, szép, ízléses anyagokból rakták össze."Szegény ember vizzel főz "- ez a mondás többször hagyja el az ajkamat. Inkább többet hímzek, ha hiányérzetem van, de nem szokásom anyagok után rohangászni. Nem mondhatom el azt sem magamról, hogy nagy készleteim lennének. Más ruhakészítő kollegáknak, és néhány hobbi foltvarró leányzónak tudomásom szerint beláthatatlan mennyiségű anyagkészlete van, no ez rám nem jellemző. Pont az ellenkezőjét élvezem, mikor minden fecni a helyére kerül. Nagyon spórolós vagyok, és praktikus. Utálom a pazarlást, így a tervezés során a legtöbbször az alapkiindulás az, hogy mihez van alapanyagom?
Azért van néha kivételes történet, amikor egy anyag mintájába nagyon beleszeretek, és elcsábulva veszek belőle vagy fél métert- ekkor szokott a férjem mellettem hangosan nevetni, hogy nem lesz az egy kicsit sok??? Ha ott van velem a vásárlásoknál, akkor pont a fordítottja szokott történni, mint amit megszoktatok: én mondom, hogy max. 5m-t veszek, látja rajtam mennyire tetszik, így buzdít, hogy vegyek belőle többet. Mondom neki, hogy majd beosztom, erre ő fejcsóválva otthagy, hogy soha nem hallgatok rá.
Mivel több mint tizenöt éve varrok "hivatalból", így van egy szerény kelléktáram. Persze itt is inkább hiányban szenvedek mint többletben. Egyszóval élvezem a nehezített helyzeteket, sosem voltak szimpatikusak az ölembe hulló sztorik. Szeretek küzdeni, az alkotások során is tud inspirálni ez az érzés.
Még valami, és most, hogy ennyire benne vagyok az írásban ezt is leírom, bár tudom, hogy néhányatoknál nem leszek népszerű. Utálom az egyedi, individualista jelzőket, mikor valaki az innen-onnan összelopizott stílusaiból és ötleteiből igazából még csak keresi magát, de nem találja.
Legyünk egy kicsit alázatosabbak ezekben a dolgokban. És ezek "a képek a szerző tulajdonát képezik "-feliratok is irritálnak, mert kié lennének a képek, ha nem azé, aki készítette és odatette őket. Ezek evidenciák, és szerintem nem kell külön felhívni rá a figyelmet. Ha valaki olyat tud mutatni, ami tényleg egyedülálló, azt a nézők fogják úgyis eldönteni, nem kell hozzá leírni, hogy ez a mi sajátos stílusunk és nem eladó. Az egonk növelése helyett inkább a hagyományainkra fordítsuk a figyelmünket, mert a már évszázadok által bevált és gyakorolt, működő jelképeket nem kéne a sarokba hajítani. Szerintem építkezni csakis a múlt szemelőtt tartásával, a jövőbe való hittel és bizalommal, a jelenben lehet. Legyen erőnk hozzá, hogy ezt az utat járhassuk be e földi légyottunk alkalmával!
Remélem kedves olvasómnak minden fő kérdésére megadtam a választ, ha valakinek mégis kérdése akadna, azt nyugodtan intézze hozzám, megpróbálom megválaszolni. Szép napokat kívánok mindenkinek advent idejére.