Hogy sikerült-e pihennem? Az valamiért nem megy. Ha nem varrok, akkor kötök, ha nem kötök, akkor horgolok... és ha ez így megy tovább, akkor le kell tiltanom magam a blogolásról, mert sajnos az interneten látottaktól zsong be a fejem:-)))
Már írtam róla, hogy régen sokat kötöttem. A horgolást azonban alapjaitól kellett átismételnem. A sárga mintadarab elkezdése után rájöttem, hogy nem vagyok tisztában a különböző pálcákkal sem.
Egy újabb nekifutás következett ( drapp minta), de néhány kör után ismét kiderült, hogy valami még mindig nem stimmel. Három a magyar igazság!!! Ezen a mályva színűn már majdnem minden világos volt, sőt talán elmondható, hogy a ráhajtásos pálcát is megfelelően horgoltam le, egyedül a kör zárásakor vannak még bizonytalanságok bennem, hogy jó helyre bökök-é? A szélére horgolt szegély is gázos, de csak azért, mert képtelen vagyok megszámolni a láncszemeket. Valahogy a kötés ebből a szempontból is átláthatóbb (Nekem).
Még belekaptam abba a csillagos mintába is, de a leírás negyedik sorában elvesztettem a fonalat...
Ezek az első élményeim... a kedvem töretlen, de nagyon jó volna, ha nem kellene mindent a neten keresgélnem, mert az nagyon sok időmet elvesz, meg a családom se nagyon tolerálja:-)))
Tudnátok-e ajánlani egy szép, színes, nagy fotókkal teli, papír alapú könyvet, amiből tanulhatnék???
Van ilyen forgalomban??? Vagy esetleg valakinél felesleges, eladó???

Kötöttem is. A fonal színe nagyon tetszik, elég sok benne a műszál, de finom puha tapintású. A befejezés egy kicsit kacifántosra sikeredett. A csavart mintákat egyenként egy-egy nyúlványba továbbkötöttem, ezek pöndörödtek össze... így alakult ki ez a nem szokványos szegély. Igazából ezért is kezdtem el horgolni, mert az teljesen nyilvánvaló, hogy azok a formák izgatnak, amik horgolással lényegesen egyszerűbben kialakíthatók, már csak azt kéne tudnom, hogy hogyan?
Aztán ma reggel vettem elő egy jó nagy papírlapot és felvéstem rá, az összes januárról elmaradt restanciámat, meg függőbe lévő, befejezetlen dolgaimat. A földig ér a lista:-(((
Ettől annyira kétségbeestem, meg nem tudtam eldönteni, hogy melyiknek is álljak neki, így inkább tréningeztem egyet a soron következő Alkotónapra . Hát nem egy tecnikai csoda , inkább a nyár színeit és a blúzra való rímelést élveztem:-)))
Ha valakiben kétségek merülnének fel, egy kitűzőt és egy nyakláncot lát a képeken, meg összeépítve a kettőt:-)))
Ma még ez is nagy teljesítmény volt tőlem!
8 megjegyzés:
Hú......
A horgolásod tök jó lett, így elsőre meg különösen, nehogy abbahagyd mert innentől kezdve sokkal könnyebben fog menni.
Ismerős a helyzet, ha egyszer beindult az ember fantáziája nincs megállás.
Szia!
Van egy horgolós könyv amit tudnék ajánlani,én is ebből próbálok horgolni.Tele van színes fotókkal és a leírás is egyértelmű.
Betty Barnden :A horgolás Bibliája.
Az Alexandra gondozásában jelent meg 2006-ban.
Remélem tudtam segíteni,további szép napot.
Mona
szerintem is szuper a horgolás, pláne így elsőre, csak így tovább
a nyakmelegítőd nagyon tetszik, a fonal színe és maga a forma is:o)
A régi kézimunka könyvekben általában van ábra, érdemes megnézni.
A legegyszerűbben beszerezhető az újság. Némelyikben van ábrás segítség. Az újságosnál érdemes belelapozni, megfelel-e, vagy sem. Itthon nekem például egy Diana horgolási ötletek special van kéznél. Ez olyan, aminek a közepében vannak a horgolásminták. A közepén az első lapon "A legfontosabb öltésfajták, és mikor alkalmazzuk őket" van. Szerintem jó ábrákkal és a leírás is értelmezhető.
Érdemes a könyvtárban is kutakodni, most kivettem egy Cser Kiadós kis füzetecskét, amiben horgolt és között holmik vannak és egész tűrhető benne a leírás (sőt második sorral mutatja be a szaporítást és látszik, hova kell dugni a tűt.)
Még valami eszembe jutott: http://horgo-blog.blogspot.com/search/label/alap%20%C3%B6lt%C3%A9sek
A bejegyzés végén a kezdés és láncszemek (kép és videó), láncöltés (kép), rövidpálca (kép és videó), hamispálca (kép) és egyráhajtásos pálca (kép és videó) linkjei vannak.
én ezt a könyvet ajánlom figyelmedbe:
http://www.szalaykonyvek.hu/index.php/konyvek/konyv/400
szó esik benne a szinekről is;o) és nagyon szép blokkokat gyűjtött össze a szerző, a végén pedig szó esik a technikai részről is, esetleg egy könyvesboltban kukkants bele:o)
Én is láttam a Horgolás Bibliája c. könyvet és nagyon jónak találtam a leírásokat. Sajnos nem lehet kapni mostanában.
Kedves Colette!
A Magyar Könyvklub kiadásában, az Ügyes Kezek sorozatban jelent meg 2002-ben a Filétechnika című könyv. Akkoriban ajándékba kaptam meg, ezért két példányban van meg nekem. A könyv elején 12 oldalon keresztül, színes rajzokkal illusztrálva a horgolás technikai alapjait mutatja be érthetően, jól követhetően. Ha esetleg ez a könyv érdekel, nagyon szívesen elküldöm neked.
Megjegyzés küldése