Lassú visszatérés az internet világába:-)))

A boldog semmittevésből, az ünnep kényeztetéséből lassú a visszatérés...

Annyi minden történt, és naponta több bejegyzést megírtam fejben, aztán valahogy nem vitt rá a lélek, hogy odaüljek a számítógép elé.

Összefoglalva advent idejét  és a szeretettel teljes ünnepnapokat... minden terv szerint zajlott. Szerencsésen túljutva a karácsonyi menüsoron, a több kiló aprósüti sütésén és befalásán, a szilveszteri bólén és a másnapi fejfájáson... még vannak világos gondolataim:-))) A boldogságos napok történései azon kívül, hogy kockásra pihentem magam egy mély materiális szintre húztak. Lehet, hogy most megköveztek, vagy csak azt mondjátok rólam, hogy nem tudom élvezni az életet, de a tevékeny hétköznapokat jobban szeretem... hozzáteszem ez abból fakad, hogy azt csinálom, amit szeretek. A minap "azuram" éppen azzal heccelt, hogy hány hónapot is dolgoztam életemben alkalmazottként!!?? Mire én:- Tudod, hogy hármat,... igazából kettőt, mert a harmadik hónapban már ő hordta helyettem reggelente a Kisalföldet ( helyi napilap ), mert a kínzó reggeli hányingerek miatt nem tudtam a munkát ellátni, táppénzre pedig még nem mehettem. Bizonyára kitaláljátok, hogy Bálint fiammal voltam várandós, a munka pedig a Magyar Postánál újságkézbesítői állás volt. Ez van, úgy tűnik, hogy nem egy alkalmazotti létre születtem... és ugyan hivatalosan már nem vagyok senki munkáltatója - APEH-osok most fej elfordít, szem becsuk-, de a munkatársaimmal hosszú éveken dolgoztam , szerintem jó hangulatban, kisebb surlódásoktól eltekintve. Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy főnöknek jó vagyok, de mindenesetre ezt a posztot testhezállóbnak érzem.

A munkáimat egy héttel karácsony előtt befejeztem, -utólag azt hiszem, ez volt az idei karácsony sikerének titka-,

így  maradt időm sajátkészítésű ajándékokra. A sütiket időben elkezdtem sütni,  rengeteg lett belőle, de a minap Bálint fiam megjegyezte, hogy jövőre még egy kicsivel többet is készíthetnék, mert elfogyott mind egy szálig. Kamaszodnak a fiúk, a minőségről a mennyiségre kezd áthelyeződni a hangsúly:-)))

Persze nem csak ők szeretik a finomságokat, hanem sajna én is. Éppen most olvastam valakitől, hogy az tud igazán jól sütni-főzni, aki szeret enni! Átéreztem a mondás igazságtartalmát, meg a szobamérleg is megmutatta:-)))

Így aztán az újévi fogadalmaim egyike az volt - azt hiszem ez publikus -, hogy csak nagyon kivételes esetben engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy nem megyek el a szokásos kilométereim nyargalászására.

Akinek nincsenek súlyproblémái, azoknak is kiváló stresszoldó, depresszió elleni elfoglaltság, amellett, hogy az egész testet megmozgatja.

A karácsonyi menü is nagyon kiválóra sikerült, de ennek részleteitől most megkíméllek benneteket.

A karácsonyfánk  újrahasznosítós volt. Ezt értsd úgy, hogy kb. tíz évvel ezelőtt gyökeres fenyőként díszelgett karácsonykor a szobánkban, aztán a kertbe ültettük. Hatalmas ezüstfenyő lett belőle, de a melléültetett selyemfenyő erősebbnek bizonyult ( legalább 7-8 m magasra nőt néhány év alatt),  így az ezüstfenyőre esett a válaszásunk, hogy kivesszük. Ismét karácsonyfa lett belőle... néhány hét múlva pedig tüzifa:-(((
Még egy érdekesség, és ha valaki látott már ilyet valahol, akkor ne tartsa magába. Nálunk a karácsonyfa lóg, a mennyezetre felfúrt kampóhoz van rögzítve. Sajna nem a mestergerendába, hanem a VB. gerendás, kefnis, födémbe fúrva... de lóg. Amióta Misi megszületett, nagyon hálás vagyok az uramnak eme találmányáért, mert a gyerek nem tudja magára rántani a feldiszített fenyőt:-)))

Ajándékok is voltak... a legkedvesebbek a gyerekek készítette, aztán a bloggerbarátnők gyönyörűségei, és végül, de nem utolsó sorban a Karácsonyi huzogatós játék meglepetés doboza, amiből szenteste egy angyalka repült ki, egy lila nyaklánccal a kezében. Látom, a blogomból mindenki számára világos, hogy én és a lila szín mély szimbiózist alkotunk:-))) És, hogy kitől jött az ajándék, az legyen ma még titok, hogy holnap is legyen miről írnom.