Kosztolányi Dezső: Öröm
Mondd, mi ez az öröm, már napok óta? Éjjel, mikor megyek az utcán, egyszerre megállok. Valami viszkető csiklandozás bizsergeti a mellem. Gyönyörködöm egy cukrászda üzleti karácsonyfájában, melyet fehér kötényes kisasszonyok túlórázva diszítenek.Telefonom tündéri hanggal csilingel. Bámulom a könyveket, melyek -kívülről- a kirakat hazug vattahaván oly szépek a friss kötésükkel, az ízléstelen, arany címeikkel.Egy gázláng is meghat a fagyos homályban.
Évtizedek óta nem éreztem ezt. Valaha, abban az ősemberi derengésben, melyet a gyermekkornak szokás nevezni, így december közepén édesapám sötét hajnalban kelt, és éjfél után feküdt. Dolgozószobája műhellyé alakult. Titokzatos neszeket hallottunk onnan, a lombfűrész sikítását, kopácsolást, a gyalu harsogását, s zárt ajtaja mögül az enyv szaga szüremkedett ki, mely gyermeklelkünkben, az eljövendő csodák reményében valami bűvös illattá változott. Mindig maga készítette játékainkat. Szeretett ezermesterkedni. Előbb ő játszott, aztán mi.
Kaptam tőle egy ördögmalmot, mely a mozi föltalálása előtt a mozgóképeket sejtette meg velem. Máskor házitelefonnal lepett meg. A padlásról és pincéből hallottam komoly férfihagját. Emlékszem a leydeni palackra, mellyel a macskákat és cselédeket megvillanyozta, a gyantalemezre, melyet rókafarkkal kellett megdörzsölnöm, s akkor a bodzabábok táncoltak rajta. Utoljára egy kis színházat ácsolt össze, igazi süllyesztővel, huszonöt díszlettel és ötszáz figurával. Ehhez maga írt egy darabot, csengő, rímes versekben.
Sokszor töprengtem annak idején, hogy miért nem vesz játékot a boltban, mint más úriember. Ez kicsit fájt is. Nem értettem. Hisz nem volt fukar, a pénzt semmire se becsülte. Most megértettem, hogy mért cselekedett így. Ez a sok játék, melyet maga alkotott, a két keze munkájával és képzeletével, annyi idő után egyszerre mozogni és csöngetni, beszélni és hatni kezd rám, itt és ott, az utcán és kirakatokban föltámad, más alakban, de rendkívülien élőben és mindenütt jelenlévően. Ezt az oktalan, megmagyarázhatatlan örömet is ő küldi nekem, onnan messziről. Jó helyre tette energiáját. Micsoda bölcs volt, micsoda ezermester.
Még van idő bármit elkészíteni. Mikor vásárlásra adnátok a fejeteket, jusson eszetekbe ez a történet:-)))
13 megjegyzés:
Köszönöm!
Kosz, hogy megosztottad velünk,nagyon szép történet.
És mi, akik ide járunk, értjük és érezzük a fontosságát.
A múlt héten volt egy rendezvényünk, népszokások Advent idején címmel. A végén azt mondtam a gyerekeknek, hogy amikor ajándékot szeretnének adni, akkor ne a kirakatokat nézzék, hanem nézzenek bele a szívükbe, s nézzenek arra, akinek adni szeretnék. Akkor a két kis kezük már tudni fogja, hogy mit tegyen.
Köszönöm, hogy együtt gondolkodunk.
Köszönöm:)
Köszönöm Colette! Ha nem haragszol ellopnám ezt a történetet. Nagyon szép és amikor arra gondolok majd, hogy jó lesz ez egyáltalán? Amit otthon "barkácsolok"? Akkor erre fogok gondolni.
Köszönöm!
Én is köszönöm!
Legkedvesebb kincseim azok az ajándékok,amiket a gyerekeim a saját kezükkel készítettek.:)
Nagyon kellemes a várakozás időszaka, tegnap mammkánál olvastam kedves történetet, ma itt Nálad. Az jutott eszembe, hogy tesszük, ami dolgunk és bízunk abban, hogy egyszer majd ekként emlékeznek ránk, a tőlünk kapott ajándékokon keresztül is... legyen szép a napod! Andi
Nagyon szép történet...
Nagyon szívesen:-))) Lesz még folytatás... advent idején kicsit több szépirodalmat olvasok, s majd osztozom veletek!
Csilla, lopni ne, de Kosztolányit idézni szerintem bárkinek lehet:-)))
Tőlem majd akkor kérjél hozzá engedélyt, ha megírom a saját kis novellámat:-)))
Köszönöm Colette, szívemig ért...
Kosztolányi kedves íróm, de ezt a történetet nem ismertem, várom a következőket!:)
Gyönyörű ez a kis történet, beteszem én is a blogomba, hogy még többen olvassák! Nagyon köszönöm! Kosztolányinak is... :-)))
:-D Köszönöm Colette!
Megjegyzés küldése