2009. május 19., kedd

Neked honnét jön az ihlet???

Most a misztikus választ hagyjuk el, s a való világ dolgaira korlátozódjunk. Nektek, honnét jön az ihlet??? Például elszaporodtak mostanában a cseresznyés dolgok, a MESKA-n is hemzsegnek. Persze, hiszen érik a ropogós cseresznye...
   Az utóbbi időben készített táskáim nagy részét a virágaim színharmóniája ihlette. Amit ma reggel fejeztem be, abba a most érő gyümölcsök is benne vannak, és a nyíló rózsák is:)))
   Elkezdtem délután egy táskát és nem fogjátok elhinni, de a fiam cipője inspirált a színek, anyagok társítása közben. A hétvégén lett a fiú 14 éves, és a rokonoktól összejött apanázsból megvette a hőn vágyott CONVERSE cipőt. A véleményemet inkább nem írom le a jelenségről, legyen annyi elég, hogy EZ VAN:((( Mindenesetre a cipő színvilága elég figyelemfelkeltő, így az én figyelmemet is ezekhez a színekhez irányította. Azt persze nem kívánom, hogy elhiggyétek, de már varrtam össze a csíkokat, s akkor sem láttam benne a cipőt, csak mikor a gyerek hazajött, és a lábára pillantottam. Aha, szóval innen az inspiráció...




Rózsás, fodros, eperszínű táskám a Meska boltom-ban megvásárolható:)))
  

13 megjegyzés:

Csigi írta...

Jók ezek a színek. Amúgy nekem a fiad cipője is tetszik :) Szerintem én szívom mindenfelől az inspirációt, a boltokban, a neten. Viszont nekem elég hosszú idő, mire meg is érik az agyamban.

Budai Detti írta...

Én most egyenesen oda vagyok a fiad cipőjétől! Jó ízlése van! (Vajon kitől örökölhette?)
Nagyon szép lesz az a táska is, amit a cipő alapján készítesz!

Babi néni írta...

Az utcabeli kínai kirakatából, másoknál látott jópofa táskákból és néha - fura, tudom - álmomban készítek el valamit, amit alig győzök ébredéskor lerajzolni. :o)

Nekem is tetszik a cipő, bárcsak nálunk ne a bakancs volna a menő a nagyfiúknál. :o( ("Amikor a rokker tinédzser visszakapja a majd a saját gyerekeitől" effektus)

Zelnice írta...

Csatlakozom: nincs ezzel a cipővel semmi baj, sőt! Baromi jók a színei. A vászon meg szellőzik, ez sem utolsó szempont.
Milyen cipőt látnál szívesen rajta?
Nálunk a lányommal a pólók körül szokott dúlni a háború :-)

Bea írta...

Nekem az a piros-fehér-fodros táska tetszik jobban, bár a másik is biztos jó lesz, csak ez olyan romantikus.
Engem általában a textilek "indítanak be", a minta, a szín... Bár elhatároztam, hogy lesz egy olyan projektem, amikor a régi, nem nagyon tetsző, de azért bedobozolt anyagaimat használom fel, hogy kevesebb legyen otthon a doboz.
Egyébként nem egy textiles eladóról kiedrült már, hogy ő is gyűjti őket... legutóbb pl. a hölgy a selyemszatén szerelmese volt, évek óta gyűjti a darabkákat, hogy majd lesz belőle valami foltvarrott takaró. Kérdeztem, hogy ezek szerint akkor varr is? Nem, nem varr, csak gyűjti. :O)

Bea írta...

Ja, a különböző korszakaimban különböző helyekről jön az ihlet.
Legelőször mások munkái, de ez még mostanában is előfordulhat.
A napokban egy fafaragás, mint pasi-ajándék, szabad gépi tűzéssel- nem tudom, hogy mikor fogom megvalósítani.
tegnap pl. rakosgattam az anyagokat, és több ötlet is eszembe jutott, aztán végül belekezdtem valami egész másba, és mára a tegnapi raksogatás is kikristályosodott, egy olyan kis finom anyaghoz, amivel évek óta nem tudtam mit kezdeni, mert nem volt hozzá megfeleő színem, és tegnap vettem észre, hogy már van...

Barbi írta...

A csodás bugyros táskáid közül nekem eddig ez a fodros eperszínű tetszik a legjobban! :))))

Abile írta...

Azt hiszem valóban nehéz dolog a kamasz gyerekeink ízlését befolyásolni, mert a mi véleményünk egy - a barátoké, osztálytársaké meg sok :o))
Hogy honnan jön az ötlet?
A belvárosban dolgozom, sok-sok embert látok magam körül naponta és meg szoktam csodálni a táskájukat, ruhájukat... így egyszer csak beugrik valami. De imádom olvasgatni a blogokat is, ötleteket meríteni az internet világából!

Colette írta...

Köszönöm, hogy megosztottátok a gondolataitokat:)))
A cipőnél nem a színével, vagy a vászon felsőrészével van a baj...
Az ár-érték aránnyal nem tudok megbarátkozni, s azzal a ténnyel, hogy ami DIVAT ( jelen esetben: CONVERSE-nek hívják ), azért nem szégyelnek extra magas árat elkérni:((( Tudjátok mibe kerül egy ilyen cipő???

Zelnice írta...

én nem tudom.
de ez így van, az biztos.

Aranyalma írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Aranyalma írta...

Na még egyszer, az előzőt elírtam.

Én tudom, hogy mibe kerül. A lányom is szeretne egyet. Tévedés viszont, hogy 2 hétig tart és aztán foszlik, mint a veszedelem. A lányom egyik barátja örökölt egy ilyen márkájú lábbelit. A bátyja már 5 éve hordta, az öcsi meg azt várta, hogy végre az övé lehessen. Most ő hordja lelkesen. Kívánom, hogy a te fiad is örömét lelje benne. És Isten éltesse!

Aranyalma írta...

Ihletett állapotba általában akkor kerülök, amikor rájövök, hogy mim nincs, aminek lennie kéne. Tehát megvan a hiánycikk, amit már csak el kell készíteni, de hogy milyen formában, abban egy könyv, vagy az internet segít. Ha nagyon tetszik valami, előfordul, hogy teljes egészében elkészítem, esetleg azokat továbbfejlesztve, vagy csak úgy, ízlés szerint. Saját terv alapján is szoktam készítgetni ezt-azt, mert szeretek gondolkodni is. Most is van folyamatban néhány rendkívüli dolog. Aztán, ha elkészült, majd kiderül, mennyire rendkívüli... majd ti megmondjátok! :)

Rendszeres olvasók

Számláló